Ritmus

2022.09.26. 23:21

Magyarországi és erdélyi művészek szerepelnek a 4. Bukaresti Magyar Jazznapokon

A seregszemle az idén három helyszínen zajlik.

Forrás: Shutterstock

Magyarországi és erdélyi művészek munkáját ismerheti meg a közönség a 4. Bukaresti Magyar Jazznapokon. 

A szervező Liszt Intézet bukaresti központja emlékeztetett, hogy bukaresti fesztiváljellegű rendezvényeik 2019-ben gazdagodtak a jazznapokkal, amely az idén szeptember 28. és 30. között lesz. A háromnapos fesztivál célja bemutatni a közönségnek a már befutott, illetve pályakezdő magyar jazzmuzsikusokat, megemlékezni a műfaj egykori világklasszis magyar képviselőiről, illetve lehetőséget nyújtani erdélyi magyar jazzmuzsikusok bemutatkozására is. 

A seregszemle az idén három helyszínen zajlik, az intézet székhelye mellett lesznek programok a a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetemen, valamint Bukarest legrégibb jazzklubjának számító a Green Hours-ban. 

A szervezők a zeneművészeti egyetemre jazzműhelyre várják az érdeklődőket. Ezt Gyárfás István jazzgitáros és Gyárfás Attila dobos, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékének dobtanára tartja. A workshopon a két muzsikus megosztja tapasztalatait, ötleteket, tanácsokat ad az improvizációs zene, a jazz kapcsán, kitér különböző stílusokra, és bevezet az együttmuzsikálás titkaiba. Ugyanott egy rendhagyó felállású együttes lép a színpadra, a Gyárfás-Bota Quartet. 

A második nap a Perspectives Project koncertjén, a trió vezetője, a marosvásárhelyi születésű Bende Zsolt gitárosnak a szerzeményei hangzanak el Arnie Somogyi bőgős és Tálas Áron dobos közreműködésével.     A zárónapon az idén is lesz ethnojazz: a Nigun együttes (Párniczky András - gitár, Bede Péter - szaxofon, tárogató, Ajtai Péter - bőgő, Baló István - dob) a Liszt Intézetben ad koncertet.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában