Hangverseny

2022.11.10. 12:00

Nagykoncerttel ünnepli fennállásának 169. évfordulóját a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara (videó)

A november 17-i ünnepi hangversenyen Vajda Gergely irányításával idézik fel a Társaság nemzetközi viszonylatban is páratlan múltját. Az est műsorán szereplő zeneszerzőket, többek közt Lisztet, Bartókot, Mahlert, Kodályt, és a felcsendülő műveket mind szoros kapcsolat fűzi hazánk első hivatásos professzionális szimfonikus zenekarához, melynek első koncertje 1853 november 20-án volt Erkel Ferenc vezényletével – közölte a Budapesti Filharmóniai Társaság.

Fennállásának 169. évét ünnepli hazánk első professzionális zenekara

Forrás: Budapesti Filharmóniai Társaság

Nemzetközi viszonylatban is páratlan múltra tekint vissza az Erkel Ferenc által 1853-ban alapított Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara (BFTZ). A magyar zenekultúra legfényesebb évtizedeiben szinte minden fontos magyar zenei esemény az együtteshez fűződött. A novemberi ünnepi hangversenyen minden szerzőt és művet szoros kapcsolat fűz hazánk első hivatásos professzionális szimfonikus zenekarához – írták.

Kiemelték, hogy a a november 17-én, csütörtökön 19 óra 30 perckor a Zeneakadémia Nagytermében sorra kerülő hangverseny műsorában szereplő szerzőket – Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Gustav Mahler, Liszt Ferenc, Orbán György– és műveket mind szoros kapcsolat fűzi hazánk első hivatásos professzionális szimfonikus zenekarához. 

Az ünnepi hangversenyen Vajda Gergely irányításával idézik fel a Társaság nemzetközi viszonylatban is páratlan múltját, szólistaként az egyik legkiválóbb fiatal operaénekes, Horti Lilla lép színpadra.

A közleményben felidézik, hogy kultúrtörténeti esemény volt Schubert halálának 100. évfordulójáról megemlékező ünnepélysorozat, amelynek záróestjén először hangzott el az f-moll fantázia zenekari változata, az akkori elnökkarnagy, Dohnányi tollából. Bartók is e zenekar számára dolgozta át öt zongorakíséretes népdalát a Társaság 80. születésnapjára, és bár Kodály Zoltán a Marosszéki táncok zenekari változatát Arturo Toscanini ösztönzésére készítette el, itthon mégis a Filharmóniai Társaság játszhatta először. Mahler éppen a budapesti operaház igazgatójaként működött, amikor 1889-ben befejezte 1. szimfóniáját, természetesnek tartotta tehát, hogy új alkotását a Filharmóniai Társaság Zenekarának élén mutassa be – ebben a korai változatban szerepelt még a később elhagyott „Blumine” tétel.

A koncerten Vajda Gergely karmester, Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző vezényel
Fotós: Bela Szaloky / Forrás: BFTZ

Az ünnepi műsorról nem hiányozhat a zenekar történetét meghatározó Liszt Ferenc sem, aki a humánumért, az emberiségért szenvedő hős szimbólumát látta Prométheuszban. S mivel az együttes az új magyar zene mindenkori elkötelezett támogatója, mindehhez egy kortárs magyar alkotás, a páratlanul egyedi stílusban alkotó, de a hagyományokhoz mégis mindig hűséges, Kossuth-díjas Orbán György új műve szólal meg. 

Az esten Vajda Gergely karmester, Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző vezényel. 

A koncerttel kapcsolatos további információk a Budapesti Filharmóniai Társaság honlapján  és Facebook-oldalán érhetők el. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában