Fesztivál Veszprémben

2017.07.24. 12:43

Az Acoustic Planet és a Muzsik és Volkova lett a legjobb utcazenész

Az Acoustic Planet, valamint a Muzsik és Volkova nyerte az idei Veszprémi Utcazene Fesztivál (VUF) két fődíját és az ezzel járó 500-500 ezer forintot.

„Az OTP Bank Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíját az Acoustic Planet, a szakmai zsűri elismerését pedig a Muzsik és Volkova kapta. A tavaly elhunyt alapító főszervezőről, Horváth Károlyról elnevezett különdíjat Farkas Krisztina, a Muzsik és Volkova énekese nyerte, őt az utcazenészek választották maguk közül” – idézte Muraközy Pétert, a rendezvény alapítóját a szervezők által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény.

A Horváth család felajánlásaként a díj 100 ezer forinttal egészül ki, szintén a család jóvoltából ugyancsak 100 ezer forintos különdíjat kapott a legfiatalabb versenyző, Stanfel Péter, a Luckies zenekar dobosa.

Tavaly a Lóci játszik vitte el az egyik fődíjat, az együttes idén valamennyi nagyfesztivál nagyszínpadán fellép mint a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató győztese. Augusztus 9-én ők indítják a Sziget fesztivál nagyszínpadának programsorozatát a Dubioza Kolektiv, a Billy Talent és Pink előtt.

Az utcazenészek versenyére idén húsz zenekar, előadó nevezhetett. A zsűri tagja volt az olasz Ferrara Buskers Festival programigazgatója, Stefano Bottoni és Jean-Pierre Enderli Berlinben élő dél-afrikai üzletember; Horváth Gergely, valamint Petruska András, a szakmai zsűri 2009-es díjazottja. Az idei VUF-on július 19. és 22. között a hazai zenészek mellett francia, lengyel, portugál, holland és szlovén előadók is felléptek. A rendezvény a város tizenegy helyszínén zajlott, összesen 168 ingyenes koncertet tartottak.

Címkék#Zene

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában