Példaképek

2020.08.19. 14:33

Miniszteri kulturális díjakat adományoztak Szent István napja alkalmából

Március 15. alkalmából és augusztus 20., az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából adományozott állami kitüntetéseket és kulturális díjakat adtak át szerdán Budapesten, a Pesti Vigadóban.

Ritkán adnak át két nemzeti ünnep alkalmából egyszerre díjakat, elismeréseket. Mindkét ünnep a nemzeti önállóságról, függetlenségről szól – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ünnepségen, hozzátéve: minden magyar nemzeti ünnep azt üzeni, hogy Magyarország önálló közép-európai ország, amely 1100 éve őrzi a maga identitását.

Minden nemzetet a kiemelkedő teljesítmények tesznek naggyá, és ahhoz, hogy mindig talpon tudjunk maradni, kiváló emberekre van szükség, nélkülük Magyarország nem lenne olyan erős és gazdag, mint most, 2020-ban

- hangsúlyozta Rétvári Bence.

Ezért is fontos azoknak az embereknek az elismerése, akik a maguk szűkebb vagy tágabb környezetében, kisebb közösségben, településen, szakmában, művészeti ágban valamit hozzátesznek a nemzet gyarapodásához, teljesítményéhez – mondta.

A kiváló teljesítmény eléréséhez a tehetség mellett szükség van kitartásra és szorgalomra, de a siker sok lemondással és áldozatvállalással is jár.

„Önök példaképek sokak számára a településen vagy a szakmában, hiszen tudtak másokért tenni vagy élni”

- hangoztatta a parlamenti államtitkár, hozzátéve: a nemzet most elismerésekkel, díjakkal viszonozza azt, amit ők a közösségért, a nemzetért tettek.

„Egy nemzet akkor válhat erőssé, ha sok ilyen példaképük van, mint önök”

- mondta az államtitkár.

Az ünnepségen a Magyar Bronz, Ezüst és Arany Érdemkereszteket, a Bánffy Miklós-, a Bessenyei György-, a Csokonai Vitéz Mihály-, a Martin György-, a Móra Ferenc-, a Pauler Gyula-, a Sára Sándor-, valamint a Szinnyei József-díjat adták át. A díjazottak Rétvári Bencétől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárától és Fekete Pétertől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárától vehették át az elismeréseket.

A díjazottak

Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott:

GULYÁS NORBERT táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes táncosa,

INKLERNÉ PALLAGI ANIKÓ, az Újszínház kiadványszerkesztője, a Művészetek Völgye Fesztivál volt programigazgatója,

KORSÓS ANDRÁS, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. hang- és vizuáltechnikai tárvezetője,

SOMOGYI DÓRA JULIANNA, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. senior produkciós menedzsere,

STRACK GYÖNGYVÉR, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. senior produkciós menedzsere,

SZILÁGYI KATALIN, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. produkciós igazgatóhelyettese,

SZOMOLÁNYI JANINA, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. fesztiválirodájának vezetője,

SZTOLNAI ERIKA, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes jelmeztárvezetője,

TÚRI MÁRIA, az Újszínház súgója,

ULLMANN KRISZTINA MÁRIA, az Újszínház rendezőasszisztense,

VARGYAS BÁLINT, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. senior produkciós menedzsere,

ZAMBRZYCKI ÁDÁM táncművész, koreográfus, a Zadam Társulat alapítója és művészeti vezetője.

Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

BÁHNER PÉTER, az Újszínház ügyelője, színésze,

BARÁTH EMŐKE énekművész,

BÁRTFAY RITA JUDIT, az Újszínház dramaturgja,

CSORVÁSI GÁBOR, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. főmérnöke,

GAÁL JUDIT, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. vezető művészeti titkára,

GÁL ERIKA operaénekes,

GNANDT JÁNOS JÓZSEF festőművész, díszlettervező, a Békéstáji Művészeti Társaság elnöke, a Békéscsabai Jókai Színház volt festőtárvezetője,

HAJNAL ÉVA, a Magyar Nemzeti Balett korrepetitora,

KORENTSY ENDRE PÉTER, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. produkciós igazgatója,

LACZKÓ PETŐ MIHÁLY festőművész, a mezőkövesdi Takács István Gyűjtemény vezetője,

LIBÁRDI PÉTER, a Budapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára, volt igazgatóhelyettese,

LÓGÓ TIBOR, a Honvéd Férfikar szólamvezető énekművésze,

PÉNZES OTTÓ helytörténész, író, a mátészalkai Képes Géza Általános Iskola intézményvezetője, a mátészalkai Fényes Napok Fesztivál alapító szervezője,

RŐSER ORSOLYA HAJNALKA operaénekes,

SMÁL-SZILAJ GÁBOR színművész, Déryné Program Országjárás Alprogram projektvezetője,

SZABÓ VALÉRIA fogorvos, a pátyi Naplemente Idősek Otthona vezetője, tulajdonosa

SZAKÁL LÁSZLÓ zongorista, zeneszerző, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. zenekarvezetője,

VÁGHELYINÉ SZÓKA ÁGNES, a Magyar Állami Operaház ügyelője,

VANKÓ DÁNIEL, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. szcenikai igazgatója,

VÉGHELY TAMÁS JÓZSEFNÉ, a budapesti Kastélydombi Általános Iskola nyugalmazott intézményvezetője, a Vasvári Pál Polgári Egyesület alelnöke,

WELLMANN NÓRA muzeológus, a Magyar Állami Operaház emléktárosa,

ZSÁKAI TIBOR, a Nemzeti Filharmonikusok nagybőgőművésze.

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ANTAL GYULÁNÉ, Nagybörzsöny község volt polgármestere,

BARANSKI LÁSZLÓ, az Apostol együttes tagja, gitárművész, dalszerző,

BERECZKI SÁNDORNÉ, az Emberbarát Alapítvány titkára, Alkohol- és Drogrehabilitációs Intézetének igazgatóhelyettese, a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségének elnökségi tagja,

CSASZTVAN ANDRÁS MIHÁLY, a szarvasi Cervinus Teátrum Művészeti Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,

EGRI GÁBOR, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. értékesítési és marketingigazgatója,

ERDEINÉ GERGELY EMŐKE MAGDOLNA Brunszvik Teréz-díjas óvodapedagógus, a békéscsabai Lencsési Óvoda intézményvezetője,

FEHÉR GERGELY neurológus, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Foglalkozás-egészségügyi és Munkahigiénés Központjának vezető tudományos munkatársa,

GÁLDI GÁBOR ÁDÁM szociológus, sportrekreációs szakember, az Eötvös Loránd Tudományegyetem volt egyetemi docense és a Magyar Testnevelési Egyetem volt oktatója,

GÉCZY OLGA karmester, festőművész,

GLORIA VON BERG díszlet- és jelmeztervező,

GRAESER JÓZSEF, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. cirkuszszakmai vezetője ,

GYÜRKI ISTVÁN színész, előadóművész,

HRASCHEK KATALIN zenepedagógus, karnagy, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottságának elnöke,

HULÁK ZSUZSANNA, az Idősek Tanácsának tagja, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztályának szakmai szakértője,

KASZÁS GÉZA színművész, rendező, producer,

KISS LÁSZLÓ Márianosztra község volt polgármestere,

LENKEFI ZOLTÁN Blattner Géza-díjas díszlet- és bábtervező művész, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója,

LOVÁSZ ZSOLT hagyományőrző, a Palóc Néprajzi Magángyűjtemény és Babakiállítás társtulajdonosa,

LOVÁSZNÉ JUHÁSZ RITA Csokonai Vitéz Mihály-díjas népi hímző, viseletkészítő, a Palóc Néprajzi Magángyűjtemény és Babakiállítás társtulajdonosa,

MEZŐDI JÓZSEF VIKTOR, az Apostol együttes tagja, előadóművész, énekes,

MUCK FERENC, az Apostol együttes tagja, szaxofonművész,

NAGY GÁBOR népművelő, a Soltis Lajos Színház igazgatója, a Soltis Lajos Színház Művelődési Egyesület elnöke,

NÉMETH ZOLTÁN, az Apostol együttes alapítója és vezetője, zongoraművész, zeneszerző,

PALOTAI ISTVÁN Liszt Ferenc-díjas trombitaművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólótrombitása,

PETE LÁSZLÓ, az Apostol együttes tagja, harsonaművész,

REMITZKY ZOLTÁN LÁSZLÓ, Szob város volt polgármestere,

RITHNOVSZKY JÁNOS ANTAL, a magyar vakvezetőkutya-kiképzés megalapítója,

SUKI ISTVÁN, a Rajkó Művészegyüttes prímása,

SZABÓ FERENC, az Apostol együttes tagja, dobművész,

TOÓT-HOLLÓ TAMÁS író, kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő,

ÚJSZÁSZY ZSÓFIA a Müpa Budapest Nonprofit Kft. stratégiai igazgatója,

VIZY MÁRTON zene- és dalszerző, producer,

VURA MÁRTA ETELKA sportpszichológus, tanár,

ZÁDORVÖLGYI LÁSZLÓ balettmester, a Győri Balett örökös tagja.

Bánffy Miklós-díjban részesült:

A. SZABÓ MAGDA művészetszervező,

KOLLARIK TAMÁS, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Konzisztóriumának tagja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja, a Magyar Média Mecenatúra Program koordinátora,

SZENTE BÉLA, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója.

Bessenyei György-díjban részesült:

GÁBOR KLÁRA nyugalmazott népművelő,

KISS EDIT tagintézmény-vezető, közművelődési szakember,

LAKNERNÉ BRÜCKLER ANDREA, a Kulturális Központok Országos Szövetségének egykori elnöke, nyugalmazott igazgató,

MOLNÁR LAJOS MILÁN, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,

NEVEDA AMÁLIA MÁRTA, az Agóra Veszprém Kulturális Központ igazgatója, valamint a Kulturális Központok Országos Szövetségének alelnöke.

Csokonai Vitéz Mihály-díjban részesült:

a BOGYISZLÓI ZENEKAR a Bogyiszlói autentikus népzene és cigányzene ápolásáért, megőrzéséért. Tagok: Mihalovics Zsolt, Bartha Zalán, Orsós Zoltán, Kovács Ferenc, Orsós Tibor, Debreceni István, Kovács Pál,

JUHÁSZNÉ ANTAL GABRIELLA nyugdíjas pedagógus,

a KINCSÁSÓ EGYESÜLET amatőr előadó és alkotóművészeti tevékenységéért.

Martin György-díjban részesült:

BALI JÁNOS néprajzkutató,

ISTVÁNFI BALÁZS népzenetanár,

TÖTSZEGI ANDRÁS néptáncoktató, néptáncgyűjtő,

VIRÁGVÖLGYI MÁRTA népzenész, hegedűtanár.

Móra Ferenc-díjban részesült:

KISS IMRE, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója,

VIG KÁROLY, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum tudományos igazgatóhelyettese, (entomológus főmuzeológus).

Pauler Gyula-díjban részesült:

ZSIDI VILMOS, a Budapesti Corvinus Egyetem Levéltára levéltárvezetője, főlevéltáros.

Sára Sándor-díjban részesült:

CSUJA LÁSZLÓ filmrendező, forgatókönyvíró,

KOVÁCS ISTVÁN filmrendező.

Szinnyei József-díjban részesül:

KOVÁCSNÉ PÁZMÁNDI ÁGNES okleveles könyvtáros, református lelkész,

NAGY ZSUZSANNA, a Budapesti Corvinus Egyetem Egyetemi Könyvtár főigazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában