Karate Eb

2018.05.13. 14:05

Sporttörténelmi magyar siker született az újvidéki kontinensviadalon

Hárspataki Gábor ezüstérmet szerzett az újvidéki karate Európa-bajnokságon, kontinensviadalon korábban ilyen előkelő helyen még egyetlen magyar versenyző sem végzett.

A magyar sportági szakszövetség tájékoztatása szerint a 75 kg-osok mezőnyében Hárspataki négy győzelemmel jutott döntőbe, ellenfelei addig pontot sem tudtak csinálni rajta. Az MTK versenyzőjét a fináléban az azeri Rafael Agajev győzte le 2-1-re, aki így 11. Eb-aranyérmét gyűjtötte be.

„Szomorú vagyok, mert nem sikerült nyernem. Annak viszont örülök, hogy sporttörténelmet írtam a döntőbe jutásommal”

- nyilatkozta Hárspataki. Hozzátette: korábban volt már kilencedik, hetedik, ötödik, tavaly pedig harmadik az Eb-n. „Remélem, ez a tendencia folytatódik” – bizakodott a magyar versenyző.

A 2013-as budapesti Eb-t leszámítva, amelyen öt magyar bronz született, még nem volt példa korábban arra, hogy a magyarok egynél több érmet szereztek volna egy kontinensviadalon, az újvidéki versenyen azonban Hárspatakin kívül Tadissi Martial is dobogós helyen végzett. Az UTE versenyzője a 67 kg-ban nyert Eb-bronzérmet, pályafutása során harmadszor.

A karate szerepel a 2020-as tokiói olimpián, a kvalifikációs sorozat rövidesen kezdetét veszi.

Az 53. karate Eb keretein belül először rendeztek kontinensviadalt a parakaratésok számára. A 2024-es paralimpiára pályázó sportág rangos megmérettetésén a tanulásban akadályozott férfiak mezőnyében Csatári János a selejtezőkből bejutott a döntőbe és – akárcsak a 2016-os, linzi világbajnokságon – a második helyet szerezte meg. Ezzel parakaratéban ő lett Magyarország első Eb-érmese.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában