Birkózó-vb

2019.09.16. 15:20

Ezüstérmet szerzett Lőrincz Viktor

Az idén Eb-aranyérmes ukrán Zsan Belenyukkal birkózott a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában.

A Budapest Honvéd 2017-es Európa-bajnoka vasárnap türkmén, kirgiz és kínai, majd üzbég rivális legyőzésével szerzett tokiói kvótát és jutott döntőbe, melyben Zsan Belenyukkal, a riói játékok ezüstérmesével, a 2015-ös vb és az idei Eb győztesével találkozott. A két birkózó versenyen csak egyszer, éppen négy éve, a Las Vegas-i világbajnokságon mérkőzött egymással. Akkor Belenyuk szoros meccsen nyert, és most is kiélezett csatára volt kilátás.

Lőrincz vasárnap este még nem tudta megmondani, mi lesz a taktika a ruandai édesapától született ukrán ellen. A látottak alapján úgy tűnt, nem bánná, ha őt küldenék le először passzivitásért. Viszont Belenyuk is éppen ezt akarhatta, legalábbis erre utalt, hogy az első egy-másfél percben

nagyon óvatosan bántak egymással az egyébként kőkemény birkózók.

A bírók számára sem lehetett könnyű eldönteni, ki a passzívabb, végül úgy határoztak, inkább Lőrincz. Az egy pont így az ukráné lett (0-1), s fentről próbálkozhatott.

Belenyuk pörgetése nagyon erős, s ezúttal is jól összefogta riválisát, aki azonban két alkalommal is egészen bravúrosan védte az indításait, s nem engedte átbillenteni magát.

A szünetig más izgalom már nem történt, majd azt követően sem, csak a menetrendszerű visszaintés törte meg az állóháborút.

Lőrincz Viktor ekkor – később szerzett ponttal – 1-1-es előnybe került, és lentről próbálkozhatott, ám nem tudta megingatni Belenyukot. Még két perc volt hátra, az ukrán pedig nagyobb fokozatra kapcsolt. Az állóharc folytatódott, ám érezhetően a korábbinál sokkal keményebben feszült egymásnak mindkét birkózó. Az ukrán ment előre, mivel neki kellett, s fáradozásait a bírók értékelték,

egy perccel a vége előtt megintették a szerintük passzív magyart (1-2), aki ezek után hiába tett meg mindent,

nem tudta kibillenteni az újból védkező „üzemmódba” kapcsolt Belenyukot, s végül ezüstéremmel zárt.

A finálé után nagyon csalódott Lőrincz Viktor így is karrierje legjobb vb-eredményét érte el,

korábban, 2013-ban és 2014-ben egyaránt bronzérmes volt. Egyúttal az övé a magyar küldöttség második dobogós helye a kazah fővárosban, miután vasárnap Korpási Bálint bronzérmet nyert az olimpia műsorán nem szereplő 72 kilogrammos súlycsoportban.

Kedden biztosan újabb magyar érem születik, mivel Viktor bátyja, Tamás a 77 kilósok fináléjában lesz érdekelt.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!