illetlen poszt

2019.12.11. 09:40

Fegyelmi eljárás indult a gyorskorcsolyázó Burján Csaba ellen

Az olimpiai bajnok ellen Bánhidi Ákos csapatvezető indítványozta az eljárást a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségnél (MOKSZ).

A szervezet kedden közölte a honlapján, hogy

nem marad következmények nélkül Burján múlt héten tett, Kínát sértő Instagram-posztja.

Hozzátették: a válogatott kínai vezetőedzőjétől, Csang Csing Linától, a megsértett kínai emberektől, a téli sportok szövetségeit tömörítő Winter Sport Administration China elnevezésű szervezettől, valamint a Kínai Korcsolyázó Szövetségtől pedig bocsánatot kértek.

Kiemelték:

a MOKSZ elfogadhatatlannak tartja a válogatott színében sportoló versenyző sportszerűtlen és sértő megnyilvánulását.

A szövetség honlapján Burján újból bocsánatot kért, hangsúlyozta:

bár nem Kínát és nem a kínaiakat akarta bántani, elismeri, hogy sértő módon ábrázolt egy helyzetet, márpedig olimpiai bajnokként még inkább felelősséggel tartozik a szavaiért és a cselekedeteiért.

A válogatott Nagojából utazott Sanghajba, a világkupa-sorozat másik állomására, és Burján a repülőtéri várakozás pillanatait, valamint a tömeget örökítette meg, majd mindezt egy Kínát sértő mondattal posztolta. Bánhidi Ákos csapatvezető döntése értelmében Burján nem lépett jégre a péntektől vasárnapig tartó vk-versenyen, hanem hazautazott.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!