nemzeti vágta

2020.09.29. 17:00

Kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Online sorsolták ki kedden a járványügyi helyzet miatt a 13. Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét. Idén helyszíni közönség nélkül rendezik meg a versenyt október 10-én és 11-én a fővárosi Hősök tere körül felállított különleges pályán, az érdeklődők a közmédia közvetítésével követhetik figyelemmel a programokat.

„Egyszerre kell őriznünk a vágta értékeit és figyelnünk a biztonságra, ezért döntöttünk úgy, hogy idén közönség nélkül rendezzük meg a versenyt. A közmédiával hónapok óta dolgozunk azon, hogy minél magasabb minőségben tudjuk bemutatni az eseményt a televízión keresztül. Reméljük, a megszokott hangulatot a készülékeken keresztül is át tudjuk adni” – mondta Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke.

Kiemelte: biztonsági és járványügyi protokollt készítettek, hogy a biztonságra maximálisan figyelve szervezzék meg az eseményt.

Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató kitért arra, hogy a televízión keresztül minden korábbi évben megszokott programot figyelemmel kísérhetnek a nézők: a kishuszár vágtát, melyen 18 település fiataljai versengenek, a méneshajtást a szilvásváradi lipicai ménessel, a huszárság minden elemét felvonultató történelmi bemutatót, a magasugrató- és kocsitolóversenyt, valamint a nemzetközi futamot.

Utóbbit ezúttal Magyarországon élő külföldi lovasok részvételével rendezik meg. A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok arab ménesének shagya-arab lovain idén Mexikó és India képviselője is versenyez.

Az előfutamokat a szombati versenynapon rendezik meg, ezek első két helyezettje és a legjobb időt futó 3. helyezett jut be a másnapi elődöntőkbe. A döntőt október 11-én, vasárnap este rendezik meg.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában