Labdarúgó NB I

2021.07.28. 17:57

Gyirmóton cél a bennmaradás

A tulajdonosi háttér biztosította a zavartalan felkészülést.

Az újonc Gyirmót FC Győr célja a labdarúgó OTP Bank Liga két nap múlva kezdődő új idényében a legjobb tíz közé kerülés, vagyis a bennmaradás – mondta a klub szakmai igazgatója a szerdai szezonnyitó sajtótájékoztatón az Alcufer Stadionban.

Tamási Zsolt felidézte, hogy két évvel ezelőtt, amikor szakmai igazgató lett, olyan keretet akart kialakítani, amelynek reális esélye van az első osztályba kerülésre.

„Ezt maximálisan teljesíteni tudtuk” – fogalmazott. Hozzátette, fontos volt, hogy a feljutást kiharcoló keretet egyben tartsák, és célirányosan, posztokra igazoljanak játékosokat, hogy a keretet megerősítsék.

„A tervek szerint ez sikerült” – fogalmazott. Tamási elmondta, hat labdarúgót igazoltak: Florent Hasanit, Ene Cornelt, Medgyes Zoltánt, Kovács Dominikot, Csörgő Viktort és Major Martint, emellett kölcsönbe kapták meg Zeke Máriót és Radics Mártont.

Kiemelte, hogy a tulajdonosi háttér biztosította a zavartalan felkészülést, Ausztriában is edzőtáborozott a csapat.

Csertői Aurél vezetőedző azt emelte ki, hogy az edzőtáborban egy játékoson kívül mindenki részt tudott venni, ami inkább egy csapatépítő, csapatszellem-erősítő tréning volt. Hozzátette, hogy „az elvégzett munkának elegendőnek kell lennie, hogy jó teljesítményt tudjunk nyújtani”.

A vezetőedző úgy fogalmazott, „tisztában vagyunk azzal, hogy a maximumot kell nyújtani, ha pontot szeretnénk szerezni. Mindig a győzelemre törekszünk”.

Nagy Patrik csapatkapitány elmondta, hogy szeretnék majd „élvezni a játékot”, mert ha élvezik, jól játszanak, ha jól játszanak, akkor eredményt tudnak felmutatni.

A sajtótájékoztatón valamennyi új játékos úgy fogalmazott, hogy tudásukkal és játékukkal szeretnék a csapatot segíteni. Horváth Ernő, a Gyirmót FC Győr tulajdonos-ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a szakmai stáb és a játékosok is jól felkészültek, emellett a klub működése is stabil. Reményét fejezte ki, hogy a szurkolók is örömüket lelik a csapat játékában.

Felidézte, hogy az elmúlt időszakban az Alcufer Stadionban elkészült a hangosító berendezés, a pályavilágítás, új gyepszőnyeget fektettek le és kiépítették a videoelemző rendszert is.

A Gyirmót FC Győr pénteken lép pályára először az új idényben, amikor hazai pályán az MTK-t fogadja. Első idegenbeli mérkőzése egy héttel később lesz Kisvárdán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!