NBI

2021.10.15. 22:10

Visszatérő edzőjével kikapott az MTK

Az MTK Budapest hazai pályán 1-0-ra kikapott a Puskás Akadémiától a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Az első 45 percben egyik fél sem vállalt sok kockázatot, így csak elvétve jutottak el a csapatok a kapuig, az egyetlen ziccert az MTK dolgozta ki, de Miovski nem tudott élni a lehetőséggel.

A fordulást követően sem változott a játék képe, sok hibával futballoztak a csapatok. A játékrész közepén aztán a felcsútiak kerültek előnybe, így az MTK-nak kellett volna újítania, de az erejéből ezen az estén a hajrában csak egy lesgólra futotta.

A kék-fehérek kispadján már Teodoru Vaszilisz ült, aki a válogatott szünetben a menesztett Giovanni Costantino helyét vette át; az új szakember korábban már irányította az együttest, 2016-ban 33 mérkőzésen dirigálta a csapatot.

A felcsúti együttes továbbra is őrzi idegenbeli veretlenségét a szezonban.

Ezek is érdekelhetik