Tenisz

2022.05.19. 13:20

Jani Réka és Piros Zsombor nem jutott fel a Roland Garros főtáblájára

Jani Réka elvesztette harmadik mérkőzését a selejtezőben, így nem sikerült feljutnia a 128-as főtáblára a párizsi francia nyílt teniszbajnokságon.

A világranglista 128. helyezettje hétfőn 6:4, 6:2-re verte a hazai közönség előtt szereplő Audrey Albie-t (438.), majd szerdán az ausztrál Jaimee Fourlisnél (236.) is jobbnak bizonyult szetthátrányból fordítva.

A kvalifikációban 20. kiemelt magyar a főtáblára jutásért a 13.-ként rangsorolt szerb Aleksandra Kruniccsal (117.) csapott össze, a két játékos eddig háromszor találkozott egymással, kétszer Krunic, egyszer Jani nyert.

Negyedik összecsapásuk első szettjében négy brékkel jutottak el 2:2-ig, utána azonban mindketten hozták az adogatójátékaikat, egészen 6:5-ig, amikor a 29 éves Krunic brékelt, ezzel 50 perc alatt előnybe került. A 30 esztendős Jani a második játszmában is elvesztette az első szervagémjét, és mivel a szerb nem hibázott, hamar 3:0 lett „oda”. Krunic magabiztosan adogatott, egy újabb brékkel pedig 5:1-re elhúzott, s bár a mérkőzésért adogatva hibázott, innen már nem volt visszaút a magyar teniszező számára. A meccs 1 óra 29 percig tartott.

A Roland Garros vasárnap rajtoló – 128-as – főtábláján öt magyar indulhat alanyi jogon: Fucsovics Márton, Balázs Attila, Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma.

Eredmény:

selejtező, 3. forduló (a főtáblára jutásért):

Aleksandra Krunic (szerb, 13.)–Jani Réka (20.) 7:5, 6:2

Piros Zsombornak sem sikerült főtáblára jutni

Piros Zsombor kikapott csütörtökön a selejtező utolsó fordulójában a párizsi francia nyílt teniszbajnokságon, így nem sikerült feljutnia a főtáblára.

A világranglista 189. helyezettje bravúrral kezdte első Roland Garros-kvalifikációját hétfőn, 6:2, 6:2-re verte a 2017-es wimbledoni elődöntős amerikai Sam Querreyt, majd a szerdai folytatásban a fehérorosz Jegor Geraszimovnál (146.) is jobbnak bizonyult, ugyancsak két szettben.

A juniorok között 2017-ben párosban Roland Garros-bajnok, 22 éves magyar csütörtökön azzal a portugál Nuno Borgessel (126.) szállt szembe, aki hozzá hasonlóan a felnőttek között eddig még nem szerepelt Grand Slam-főtáblán.

Piros ezúttal is remekül kezdett, az első adandó alkalommal elvette a selejtezőben 20. helyen kiemelt 25 éves riválisa adogatását, s előnyét megtartva 38 perc alatt hozta az első játszmát. A folytatásban Borges került fölénybe, kétszer is brékelte Pirost és 31 perc alatt kiegyenlített. A portugál a folytatásban is lendületben maradt, a magyar játékoson pedig a fáradtság jelei mutatkoztak, kétszer is elvesztette az adogatójátékát, Borges pedig ezt kihasználva menetelt a győzelemig, amelyet 1 óra 45 perc alatt szerzett meg.

Eredmény:

selejtező, 3. forduló (a főtáblára jutásért):

Nuno Borges (portugál, 20.)–Piros Zsombor 3:6, 6:2, 6:1

Borítóképünkön Jani Réka. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!