Labdarúgás

2023.03.15. 21:06

Külföldi szakember a MOL Fehérvár új edzője

Bartosz Grzelak lett a MOL Fehérvár FC labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Bartosz Grzelak, a MOL Fehérvár új edzője

Forrás: Facebook

Fotó: TOTH ELLA

A klub honlapjának szerdai közlése szerint a svéd szakember, aki a lengyelországi Szczecinben született, az AIK Solnában futballozott és tagja volt a svéd U19-es válogatottnak is, majd korán az edzői pályára lépett.

A 44 éves tréner 2009 és 2011 között az IK Frey Taby másodedzőjeként dolgozott, majd öt és fél éven keresztül vezetőedző volt a klubnál, amely a negyedosztályból a másodosztályig jutott fel. 

Ezt követően 2017 nyarán az AIK, majd a svéd U21-es válogatott másodedzője lett, az AIK irányítását 2020 augusztusában vette át, rögtön első teljes szezonjában ezüstérmet szerzett úgy, hogy a bajnoki cím csak a gólkülönbségen múlt. A Solnától 2022 augusztusában távozott, 80 tétmérkőzéséből 18 döntetlen és 21 vereség mellett 41-et nyert meg.

Bartosz Grzelak, a MOL Fehérvár új edzője
Fotós: TOTH ELLA / Forrás: Facebook

Kétségtelenül nehéz helyzetben van most a csapat, ezzel együtt is izgatottan és büszkén várom azt, hogy elkezdhessem a munkát a Vidinél. Nincs itt az ideje annak, hogy a hosszútávú terveinkről beszéljünk, a jelenben kell élnünk és dolgoznunk

 - hangsúlyozta a szerződés aláírása után Grzelak, aki 2025. június 30-ig írt alá.

Olyan edzőt kerestünk, aki tisztában van azzal, hogyan kell egy ilyen csapatot kezelni és építeni

 - mondta az M1 aktuális csatorna megkeresésére Juhász Roland sportigazgató.

Megerősítette, hogy a svéd szakember már megérkezett Székesfehérvárra, majd hozzátette: „azt a kellő határozottságot tapasztalom nála, ami egy ilyen csapatnál kifejezetten fontos. Nagyon bízom benne, hogy a következő napokban ezt már tudja érvényesíteni és hogy minél jobban át tudja adni azokat az elvárásokat, amelyekre hosszútávon is számít játékosoktól.”

Elődje, Huszti Szabolcs október közepétől keddig vezette a MOL Fehérvárt, amely legutóbbi hét mérkőzéséből csak egyet nyert meg, az utolsó előtti, kieső helyen áll az OTP Bank Ligában, hátránya egy pont a 10. helyezett Budapest Honvédhoz képest.

A következő fordulóban a Fehérvár éppen a Honvédot fogadja szombaton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában