a gép forog

2017.07.27. 18:34

Cseh Laci nem áll le

A 2020-as hazai rendezésű Európa-bajnokságon még mindenképpen szeretne úszni Cseh László, aki szerdán szerzett ezüstérmet a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

A 31 éves klasszis azt mondta, még egyszer át akarja élni azt a hangulatot, amely jelenleg jellemzi a budapesti vb-t. Cseh úgy látja, 18 éves önmaga, illetve a mostani között talán az jelenti a legnagyobb különbséget, hogy sokkal jobban odafigyel a regenerációra.

Hozzátette, rutinjának köszönhetően adódnak előtte olyan feladatok, amelyeket könnyebben végrehajt, de természetesen előfordul, amikor nehezebb dolga van.

Cseh külön gratulált a 200 méter gyorson győztes Federica Pellegrininek, megjegyezte, mindig öröm látni egy nagy világversenyen, ha valaki meglepetést okoz.

Pellegrini a fináléban legyőzte az amerikai Katie Ledeckyt, aki pályafutása során először kapott ki vb-döntőben.

A sorozatban nyolcadik világbajnokságán érmes Cseh, aki még 100 méter pillangón is érdekelt, elmondta, ezúttal körülbelül egy hónapos pihenőt tart majd, az edzéseket várhatóan szeptemberben kezdi el újra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!