nem adja fel

2017.07.27. 13:29

Gyurta: Most is vissza tudok térni

Továbbra is az a célja Gyurta Dánielnek, a 200 méteres mellúszás 2012-es olimpiai bajnokának, hogy visszatérjen a világ élvonalába.

Budapest, 2017. július 26. Gyurta Dániel (j) és Balog Gábor a 4x100 méteres vegyes vegyesváltó elõfutama után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 26-án. A magyar csapatot rossz váltás miatt kizárták a versenybõl.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kovács Tamás

A szám korábbi világcsúcstartója csütörtökön századra pontosan olyan idővel, mint tavaly az olimpián, 2:11.28 perccel csak a 17. lett az előfutamban – akárcsak Rióban –, azaz már az elődöntőben sem lesz érdekelt.

„Nem vagyok csalódott, hiszen én mindent megtettem ebben az évben, ahogy tavaly is, valamiért ennek most így kell lennie” – kezdte értékelését a szám háromszoros világbajnoka, aki a játékok után edzőt váltott és azóta Nagy József irányításával készül fel. „Nem akarok változtatni azon a munkán, amelyet elkezdtünk, nagyon nehéz tizenhét év után változtatni a mozgásomon, a technikámon, ez egy hosszabb folyamat.” – tette hozzá.

A 28 éves Gyurta Dániel azt mondta, a 2004-es athéni olimpia ezüstérmét követően sokkal rosszabb helyzetben volt, most is az a célja, hogy kikerüljön ebből a gödörből.

„Szeretném magamnak is bizonyítani, hogy ha egyszer már visszatértem, akkor most is vissza tudok. Erre a legjobb példa Hosszú Katinka, a londoni olimpia után ő is vissza tudott jönni, én is vissza fogok” – nyilatkozott Gyurta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!