Zökkenőmentes működés

2017.11.22. 21:22

Megszűntek a Mall.hu internetes áruházat érintő korlátozások

Feloldották a Mall.hu magyarországi raktárának zárolását a hatóságok – közölte a Mall.hu szerdán az MTI-vel.

A Mall.hu közleményében megerősítette, hogy a webáruházat üzemeltető Internet Mall Hungary Kft. ellen nem indult büntetőeljárás, a társaság nem követett el törvénytelenséget.

A kiszállítások a magyarországi raktárból zökkenőmentesen működnek, az átvételi pontok is elérhetőek, ezek nyitva tartását a Black Friday akcióra tekintettel meghosszabbították – áll a közleményben.

A Mall.hu november 14-én jelentette be, hogy telephelyét a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai ellenőrzik egy munkavállalójuk tevékenysége kapcsán, ezért a megrendeléseket nem tudják teljesíteni. Leszögezték: mindenben együttműködnek a hatóságokkal annak érdekében, hogy a nyomozást mielőbb megnyugtatóan lezárhassák.

A NAV másnapi közleménye szerint országos akciót hajtottak végre az NNI-vel közösen, hogy felszámoljanak egy webáruház alá szervezett, cégláncolatokat működtető bűnszervezetet, amely 4,5 milliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul. Az akció során, amelyben több százan vettek részt, mintegy 1,5 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le és zároltak.

A Fővárosi Törvényszék hétfőn közölte, hogy az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt két gyanúsított előzetes letartóztatását rendelték el.

A Mall.hu keddi tájékoztatása szerint a letartóztatottak nem köthetők a Internet Mall Hungary Kft.-hez. Az ügyben ismereteik szerint egyetlen olyan gyanúsított van, aki a Mall.hu-t üzemeltető cég munkavállalója, aki a nyomozás jelenlegi szakaszában rendelkezésre álló jegyzőkönyvek szerint az elkövetési érték elenyésző részével terhelt, és szabadlábon védekezik. Közölték azt is, hogy a feltételezett bűncselekmény során a cég sem termékhez, sem pénzhez nem jutott, jogszerűen és transzparensen tevékenykedik, és sokkal inkább áldozata, mint haszonélvezője az esetlegesen megvalósított bűncselekménynek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában