Ipari parkok

2017.10.10. 10:51

Orbán Viktor: minden adott a következő évek gazdasági sikereihez

„Új korszakot szeretnénk nyitni, a még magasabb gazdasági növekedés korszakát a magyar gazdaságtörténetben” – mondta a kormányfő.

Közölte: a kormány elindította Európa legnagyobb, ipari parkok fejlesztésével foglalkozó beruházássorozatát, amelynek két zászlóshajója az 5 milliárd forintos – 75 százalékban piaci hitelből megvalósított – pátyi és a 17 milliárd forintos hatvani beruházás. Mindkét fejlesztés állami fedezetű, de piaci alapú.

Ám ez csak a kezdet, mert megindulnak azok a projektek, amelyek lefedik ipari parkokkal egész Magyarországot. A Modern városok programban 13 megyei jogú városban összesen 44 milliárd forint értekben építenek majd ipari parkokat

- fejtette ki.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nem híve az állam jelentős gazdasági szerepvállalásának, „jobban bízunk a vállalkozókban, a befektetőkben, mint a saját bürokratáinkban”, de az állami iparipark-fejlesztési program meghirdetése nélkül elmaradnának a beruházók.

Az iparipark-program jelentősége, hogy enyhíti az ország különböző részei közötti fejlettségi különbségeket is – jegyezte meg. Tájékoztatása szerint

2020-ig 150-200 milliárd forintot fordítanak az iparipark-hálózat kiépítésére, a létrejövő létesítmények pedig a legkomolyabb igényeket támasztó cégek ingerküszöbét is megütik majd.

A kormányfő szerint a kontinens „szívében” lévő Magyarországot „a Jóisten is arra teremtette”, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtson a logisztikai iparban, és célja is, hogy a régió logisztikai szolgáltató központjává váljon. Hozzáfűzte: a visegrádi négyek (Magyarország mellett Csehország, Szlovákia és Lengyelország) Európa legstabilabb, legbiztonságosabb és legnagyobb gazdasági növekedést produkáló régióját alkotják.

Szükség van ugyanakkor a szabad áruforgalomra is – folytatta -, ezért

Magyarországnak, a nemzetgazdaságának és a logisztikai iparágnak is az az érdeke, hogy az Európai Unió belső határai nyitottak legyenek, a külső határok pedig védettek és zártak.

Tíz éve ez még így is volt, ma azonban a külső határok nyitva vannak, és egyre több belső határt építenek vissza, a magyar politika feladata, hogy ezt a folyamatot megpróbálja megállítani – mondta.

A mostani megnyitó szerinte azt mutatja, hogy az elmúlt években megteremtett magyar gazdaságpolitikai klíma jó alapot nyújt az ide érkező befektető cégeknek. „Úgy tekintünk Magyarországra, mint egy nagy jövő előtt álló országra, és örülünk, hogy nemcsak mi látjuk így saját magunkat, hanem az ide érkező befektetők is ezt gondolják rólunk” – fogalmazott a miniszterelnök.

A pátyi ipari parkban tevékenykedő külföldi cégek, amelyek „igazi nagy vadak”, Magyarországot választották működésük helyszínéül, ami azt jelenti, hogy az ország versenyképessége rendben van, a befektetők bíznak Magyarországban és a dolgozók munkaminőségében, szakértelmében – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A pátyi beruházásról elmondta: az új csarnok első körben 160 embernek ad munkát, ráadásul a magyar nemzetgazdaság két fontos ágazatát fogja össze, a járműipart és a logisztikát.

„Abban bízom, hogy a Kühne + Nagel mostani beruházása is kapcsolódik egy új fejezet megnyitásához a magyar gazdaság történetében”

- zárta szavait Orbán Viktor.

A nemzeti ipari parki program tavaly vette kezdetét a pátyi beruházással, amikor lerakták a világ egyik vezető szállítmányozó és logisztikai vállalata, a Kühne + Nagel regionális autóalkatrész-elosztó központjának alapkövét. A több mint 23 ezer négyzetméteres beruházás kivitelezését az Inpark márkanév alatt tevékenykedő, állami tulajdonú Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. végezte.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. beruházásában épült új nemzetközi logisztikai központ megnyitóján Pátyon 2017. október 10-én.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában