Közgazdászok vándorgyűlése

2017.09.09. 13:46

Varga Mihály: az innováció erősítése és a stabilitás megőrzése alapvető

Magyarország európai felzárkózásához és versenyképességének erősítéséhez elengedhetetlen a biztonság és stabilitás megőrzése, az államadósság további mérséklése, a vállalkozások innováció iránti nyitottságának növelése – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton az Egerben megrendezett 55. közgazdász-vándorgyűlésen.

Eger, 2017. szeptember 9. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elõadást tart a Magyar Közgazdasági Társaság 55. közgazdász-vándorgyûlésén Egerben 2017. szeptember 9-én. MTI Fotó: Komka Péter

„Érdemes arról beszélni, milyen út van mögöttünk, milyen sikerrel járt az államháztartás konszolidációja, de elsősorban azért, hogy ebből milyen további lépések következnek” – hangsúlyozta a miniszter előadásában.

Varga Mihály szerint az elért eredmények megőrzése és a további előrelépés alapvető feltétele az innovatív, akár a tankönyvekben leírtaktól is eltérni képes gazdaságpolitika és az újításokra nyitott, ezáltal versenyképes vállalkozói szektor.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, az ország felzárkózó pályán van, a gazdaság több mint 4 éve bővül, ma 4 százalékkal, ami duplája az EU-átlagnak.

„Nem azért akarunk gazdasági növekedést elérni, hogy gyönyörködjünk a számokban, hanem hogy jobban lehessen élni Magyarországon” – tette hozzá. Kifejtette: hét év alatt a GDP 83 százalékáról 74 százalékra csökkent az államadósság és 4,2-ről 3,2 százalékra az adósságszolgálat. Ezzel „kikerültünk a veszélyzónából” – fogalmazott. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a jelenlegi szint még mindig magas, és kitettebbé teszi Magyarországot közvetlen versenytársainál, a környező országoknál. „Határozott célom, hogy minél előbb 70 százalék alá szorítsuk ezt a mutatót” – jelentette ki a tárcavezető, aki szerint ez 2020-ra megvalósítható.

Varga Mihály emlékeztetett: 2010 óta a munkanélküliség 11-ről 4 százalék körüli szintre csökkent, 3,8-ról 4,4 millióra növekedett a munkavállalók száma. Az export tavaly rekordot ért el. Az ipar kezd kiegyenlítettebb képet mutatni, cél, hogy e tendenciát folytatva csökkenjen a járműipari függőség – mondta. A jelentkező munkaerőhiánnyal kapcsolatban megjegyezte: miközben hatvanezer üres álláshely van, az 50 ezer külföldi munkavállalóra szóló kvótának csak harmadát veszik igénybe, és még mindig van 40-50 ezer közfoglalkoztatott, aki képes visszatérni a munka világába.

A nemzetgazdasági miniszter elődását tartja a Magyar Közgazdasági Társaság 55. közgazdász-vándorgyűlésén
Fotó: MTI / Komka Péter

Az elmúlt időszak eredményei közül kiemelte, hogy az év eleje óta 12,5 százalékkal nőttek a bruttó keresetek Magyarországon, a visszafogott infláció időszaka pedig továbbra is tarthatónak tűnik.

A kormány és a tárca üzleti versenyképesség-javító intézkedései kapcsán kiemelte: tarthatatlan állapot, hogy a villamosenergia-hálózatra történő csatlakozásra átlagosan 290 napot kell várniuk a cégeknek. Évekig, évtizedekig húzódnak csődeljárások és az engedélyezési eljárások egy része is indokolatlanul hosszú.

A nemzetgazdasági miniszter és Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság örökös tiszteletbeli elnöke a közgazdász-vándorgyűlésén Egerben. Fotó: MTI / Komka Péter

Ősszel kiemelten foglalkozik még az NGM a készpénzforgalom visszaszorításával és a vállalkozói elektronikus adóbevallások adóhivatal általi elkészítésének lehetővé tételével. Utóbbi téma kapcsán az idei SZJA-bevallást nagy sikernek nevezve kijelentette: a NAV összesen 4,8 millió bevallást készített el, 1,5 millió adózónak egyetlen percet sem kellett e feladattal töltenie.

A következő hónapok és a jövő év legfontosabb teendői között szólt a szakképzés további erősítéséről, a demográfiai mutatók javítását célzó programok és az állami bürokráciacsökkentés folytatásáról.

(Borítókép: MTI / Komka Péter)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában