Megdöbbentő vallomás: erre vágyik most legjobban a hatvani amazon

A kétszeres kickbox világbajnok Rákóczi Renáta a járványhelyzetről és a terveiről is mesélt a Magyar Kick-box Szakszövetségnek.

Heol

Rákóczi Renáta a címvédés pillanatában

Forrás: beküldött

A Titán SE sportolója a full-contact szabályrendszerben 2018-ban Norvégiában szerezte meg az 55 kilogramm profi világbajnoki övét, majd egy évvel később Budapesten sikerrel megvédte azt. A pandémia viszont őt is alaposan megviselte. Tavaly volt egy hosszú leállása, amikor majdnem tíz kilót felszedett.

Ez követően a sportoló elkezdett fokozatosan edzeni és diétázni, visszatért az állóképessége és a normál súlyát is visszaszerezte. Ha nem is napi kettőt edz, mint korábban, de azért öt-hat edzést így is megcsinál hetente.

– A járvány elején olyan mélypontot éltem át, hogy nem találtam a helyem a világban – vallotta be Rákóczi Renáta. – Úgy éreztem, hogy egyik pillanatról a másikra kiszakítottak abból a környezetből, ami az életem és ahol jól érzem magam. Elvették az edzéseket, a versenyeket, a felkészülést, emiatt sűrűn volt rosszkedvem. De muszáj volt visszarázódnom. Megnéztem egy csomó motivációs filmet, és sportrovatokat olvasgattam. Hál' istennek megint motivált vagyok és remélem, hogy az év végén sikerül megvédenem a címem.

Rákóczi Renáta a címvédés pillanatában Fotó: beküldött

Rákóczi Renáta tervei között ugyanis a címvédés az elsődleges. Bízik benne, hogy ismét megrendezik a TEK gálát és ha újra nyerne, háromszoros profi világbajnoknak mondhatná magát. A párhuzamosan futó amatőr pályafutása kapcsán a a hatvani amazon úgy fogalmazott: még megy a matek, miként legyen. Elképzelhetőnek tartja, hogy az idei lesz az utolsó amatőr idénye, ugyanakkor ha jönnek az eredmények és kvalifikálná magát a Világjátékokra, akkor azt még bevállalná.

Mindenesetre izgatottan várja, hogy beinduljon a bő egy éve szünetelő versenyszezon.

– Szerintem a húszéveseknek könnyebb feldolgozni, hogy le kell állni, hiszen a koruknál fogva hamarabb képesek visszatérni. Én az idén 34 leszek, ilyenkor az ember már érzi a határait, nem szólva arról, hogy lennének más terveim is: nagyon vágyom már egy kisbabára.

Addig is a felnőtt és a gyermek csoportjával vigasztalódik Rákóczi Renáta, nekik a járványügyi szabályok betartása mellett jelenleg is tart edzéseket.

– A gyerekek nagyon várják, hogy mikor mondom: na, akkor megyünk versenyezni. Tele vannak lendülettel, én meg imádok velük foglalkozni. Fantasztikus látni, ahogy fejlődnek, és tudni, hogy még rengeteg dolgot tudok nekik tanítani. A sportnak ebben a részében nagyon motivált vagyok, magammal kapcsolatban pedig szerencsére most már megint az vagyok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában