Újév

2023.01.15. 11:55

Magdi anyus nem szórja a pénzt taxira: borúlátóan kezdi az évet a színésznő, aki Egerben is fellépett

Fodor Zsókát az egri közönség is ismeri, néhány éve ő volt az újévi gála sztárvendége. A színésznő idén aggódik, mit tartogat számára az új esztendő. Úgy érzi, munka nélkül nem tudna élni.

HEOL

Fodor Zsóka az egri színház díszvendége is volt

Forrás: Ripost

Fodor Zsókával köszönthették a néhány éve az egriek az esztendőt, ő volt az újévi gála sztárvendége a színházban. Most arról beszélt a Ripostnak, hogy nem úgy indult számára az idei esztendő, ahogy szerette volna, aggódik a jövő miatt.

Ennek oka, hogy nem szeretné elveszíteni a munkáját, ám közben folyamatosan zárnak be művelődési házak, melyek otthont adhatnak egy-egy színdarabnak.

Bevallom, kicsit pesszimista vagyok a 2023-as évvel kapcsolatban, de próbálom a fényt látni. A nehéz gazdasági helyzet miatt rengeteg művelődési ház kénytelen volt bezárni, s bár nekem márciusig le vannak kötve az előadásaim, félek, hogy romlani fognak a körülmények. De ne legyen igazam! Szeretnék még sokáig dolgozni, színpadon állni, hiszen erről szól az életem. Nem is tudom, mit csinálnék, ha nem ezt...

- kezdte A Ripostnak Zsóka. Hozzátette: ő maga is igyekszik spórolni, és kevesebbet költeni a luxusra. Ez alatt azt érti, hogy már nem szórja a pénzt taxira, inkább a tömegközlekedést használja, odafigyel arra, mit vásárol, és a villanyhasználatot is minimumra csökkenti. 

Nem úgy indult az év, ahogy szerette volna

Zsóka imádja, amit csinál és a színpadon kívül a kamerák kereszttűzében is otthonosan érzi magát, éppen ezért nagyon csalódott, hogy az egyik tévés szereplése meghiúsult.

- Lett volna egy tévés szereplésem, de az egyik előadásom miatt sajnos le kellett mondanom. Pedig nagyon vártam, készültem rá... Csalódott vagyok miatta, nem tartom jó ómennek, hogy rögtön így indult 2023, de hát ez van. A munka szempontjából viszont nincs okom egyelőre panaszra. Ahogy említettem, márciusig megvagyok, a kérdés csak az, hogy mi lesz utána?! - mondta Zsóka.

Furcsa babona

- Nem teszek újévi fogadalmakat, viszont van egy szokás, amit fontosnak tartok szilveszterkor. Mindig férfinek kell először boldog új évet kívánnia, és akkor jól fog indulni az esztendő. Az egyetlen baj, hogy idén annyian köszöntöttek éjfélkor, hogy elfelejtettem, ki volt az első - nevetett a művésznő. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában