2024.09.19. 18:51
Pétervásárán kezdett új életet a TV2 kilakoltatott sztárja
A Sztárban Sztár leszek! közönségkedvencének háza a napokban végleg a végrehajtóké lett. A megoldás az utolsó pillanatban érkezett Farkas Sándor Lajos számára.
Farkas Sándor Lajos Pétervásárán kezd új életet
Forrás: borsonline.hu
Nagyon úgy tűnik, hogy végre véget ért Farkas Sándor Lajos éveken át tartó kálváriája. Ahogy arról a Bors már többször is beszámolt, a TV2 sztárja évekkel ezelőtt megörökölte azt a hatalmas, 280 négyzetméteres szigetszentmiklósi házat, amelyben halálukig a szülei laktak, és amit tetemes jelzálog terhelt – írja a Bors.
A végrehajtók nem kevesebb, mint 89 millió forintot követeltek a fiatal énekestől, aki sokáig próbálta eladni a házat. Ám bárhogy is próbálkozott éveken át, csak nem kopogtatott az új tulajdonos, pedig Lajos még a vételárat is lejjebb vitte, de sajnos hiába. Idén április végén vált valósággá az, amitől a Sztárban Sztár leszek! tehetsége évek óta rettegett. A jogerős döntés értelmében Lajosnak legkésőbb augusztusig el kellett hagynia azt a házat, ahol felnőtt.
– Sajnos eljött a pillanat, amikor elveszik tőlem és családomtól az otthonunkat, azt a házat, ahova születtem, ahol nevelkedtem, és amit a drága szüleim két kezükkel építettek, és amiért egy egész életen át szenvedtek. Dühös vagyok, de megoldást kell találnom. Kérem a segítségeteket, kiadó kertes házat keresünk, ami legalább 3 szobás, Szigetszentmiklós és környékén. 4 felnőtt és egy kiskorú költözne. Megosztásokat köszönöm – tette közzé az énekes néhány hónappal ezelőtt a Facebookon.
Bár az augusztusi dátumból végül szeptember lett, a fiatal énekesnek szeptember 16-án, hétfőn végleg el kellett búcsúznia attól a háztól, amihez rengeteg szép emlék fűzte, jóllehet, az elmúlt években álmatlan éjszakákat okozott neki.
A számos megterhelő időszakot átélő énekes a Borsnak mesélte el, hogy Heves vármegyében, Pétervására nevű településen kezdett új életet. Épp eléggé távol a főváros zajától és lüktetésétől ahhoz, hogy egy stresszmentes élet köszönthessen rá a sok megpróbáltatás után.
– Végül a nénikém segített, neki van egy tágas, szép háza Pétervásárán, csodálatos, nyugodt környezetben. Itt a levegő is egész más, mint Budapesten, ami az egészségem szempontjából nagyon fontos. Most már itt élek, de természetesen havonta többször visszautazom a fővárosba vagy Szigetszentmiklósra. Mivel ez a település már a Mátra és a Bükk közelében van, sokan azt hihetik, hogy a fél napot utazással töltöm, de igazából másfél óra alatt Budapesten vagyok. Ez most egy félig ideiglenes megoldás, de jól érzem magam itt. Már kinéztünk egy házikót itt, amit a későbbiekben szeretnénk megvenni – vázolta terveit a Borsnak Farkas Sándor Lajos, aki természetesen a zenélésről sem szeretne lemondani.