2025.02.22. 13:35
Tudta? Eger mellé költözött egy népszerű magyar énekes, bármikor összefuthat vele!
Tavaly nagy lépésre szánta el magát Singh Viki. Az énekesnő több mint száz kilométerre költözött eddigi életétől, és most Eger mellett éli mindennapjait.
Az Origónak mesélt költözése valódi okairól Singh Viki, aki tavaly augusztusban jelentette be váratlanul a közösségi oldalán, hogy új életet kezdett egy kertes, családi házban. Akkor még sejtelmesen írta a bejegyzésében, hogy miért költözött el, most az Origónak kifejtette a valódi okokat. Azt is elmondta, hogy milyen áldozatokat hozott meg ezért, milyen hatással volt a munkájára és azt, hogy azóta is elégedett-e a döntésével.

Fotó: Huszár Márk / Heol.hu
Tavaly tavasszal döntött úgy Singh Viki, hogy valóra váltja régi álmát és saját otthont hoz létre, ami eddig soha nem adatott meg neki. Életét úgy alakította ki, hogy Budapest és Szentendre között ingázott, munkája, barátai is a fővároshoz kötötték, azonban már nem érezte jól magát, nyugalomra és az otthon biztonságára vágyott. Amikor a saját otthon vásárlása felmerült benne, így közel a negyvenhez úgy érezte, hogy inkább családi házban, vidéken érezné igazán jól magát. Az énekesnő ezért tiszta lappal kezdett, egy kis faluba költözött, de egyáltalán nem lett kevésbé pörgős az élete. Új kapcsolatokat alakított ki, azóta is folyamatosan ismerkedik, és így jobban megismeri Magyarországot, mintha Budapesten maradt volna a központja.
Ez egy hatalmas változás volt, hogy 100 kilométerre az eddigi életemtől elkerültem, hogy minden barátom, mindenki, aki fontos nekem, ők távol vannak tőlem.
- árulta el a művésznő.
– Egyébként nem egy nagy távolság, mert autóval 50 perc alatt oda tudok érni, tehát ez nem olyan nagy dolog, egyébként is nagyon sokat ingázok. De az is tény, hogy egy jó értelemben kinyílt a világ most előttem, és már nem csak Budapestből áll az életem – kezdte az énekesnő, aki úgy gondolja, hogy a személyisége is fejlődött azáltal, hogy egyedül el mert költözni egy idegen helyre, és azóta sokkal bátrabban küzdi le a mindennapok akadályait.
A művésznő egyáltalán nem bánja, hogy Eger mellé költözött
Singh Viki Eger közelében találta meg a számára megfelelő helyet egy kis faluban, így egy szimpla bevásárlás miatt is legalább 15 percet kell autóznia, de ő egyáltalán nem bánja ezt, hiszen sokkal összeszedettebb, megfontoltabban telnek a napjai. Úgy érezte, hogy már nagyon beszűkült az élete a fővárosban, szinte minden napja ugyanúgy telt, ugyanazokkal találkozott, de így már az ismerkedésre is nyitottabb és pozitívan áll hozzá, hiszen új embereket ismerhet meg azáltal, hogy máshol él. Ami a legnagyobb siker számára, hogy végre saját otthont teremtett magának, hiszen ez idáig albérletből albérletbe költözött.
Mindenféleképpen az a része motivált, hogy most egy olyanfajta nyugalmat és biztonságot tudok megélni a saját otthonomban, amit addig, amíg Budapesten éltem, nem, amikor egyik albérletből a másikba cuccoltam. Az nem tudja ezt átérezni, akit mondjuk a szülei tudtak támogatni valahogy a lakhatás szempontjából, vagy a szüleivel él, hogy mi, akik tinédzserkoruk óta egyik albérletből a másikba költözünk, mellette iskolába járunk, és főiskolát végzünk és dolgozunk. Közben pedig azon agyalunk, mennyit kéne keresni, hogy fenn tudd tartani magad…
- magyarázta Singh Viki, aki saját bevallása szerint 17 éves korától legalább harminc különböző lakásban lakott.
Most, hogy saját háza lett, így végre megkapta a mindig is vágyott biztonságérzetet, hogy van otthona, van hová hazatérnie.
Megnéztük, mi történt vármegyénk celebjeivel az elmúlt héten.