Köszönet

2025.03.20. 18:26

Ilyen édes pofija van Csézy kislányának - végre közelről is megmutatta egy fotón

Fontos, hogy életünk során a legkiszolgáltatottabb helyzetben is mellettünk álljanak az emberek. Csézy kislánya megszületett és most köszönetet mondott az édesanya a Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika összes dolgozójának.

Februárban megírta lapunk, hogy a mezőkövesdi származású Csézy kislánya megszületett. Mennyire fontos, hogy életünk legkiszolgáltatottabb helyzetében olyan emberek vegyenek körül minket, akik szeretnek, aggódnak és végigkísérik életünk legnehezebb és legszebb szakaszát. Azt az érzést, hogy az ember úgy fekszik a műtőasztalon, hogy itt semmi baj nem történhet vele, azt nem lehet szavakkal kifejezni - olvasható Csézy bejegyzésében.

Csézy kislánya: az édesanya hálás volt a kórház összes munkatársának
Csézy kislánya: az édesanya hálás volt a kórház összes munkatársának
Forrás: Csézy Facebook oldala

Szeretném megköszönni Dr. Belics Zorán Főorvos Úrnak az emberi és szakmai gondoskodását, amit ezért a pici lányért és értem tett. Úgy érzem ezzel mindig egy kicsit a családunk része marad! Dr. Hupuczi Petronella Tanárnőnek és Dr. Lantos Lajosnak. A Maternity minden dolgozójának, különösen Katának, Nikinek, Emikének és akik akár csak egy kedves szóval, mosollyal is bátorítottak támogattak minket. Kívánok a Kórház összes munkatársának sok sikert, erőt és egészséget, hogy legyen erejük megtartani mind szakmailag, mind emberileg ezt a világszínvonalú Klinikát!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!