2025.06.07. 19:55
Ezt kevesen tudják Heves saját westernhőséről – aranyos fejezetet őriz a legendás Bronzi múltja
Szerkesztői ötlet alapján születik ez az írás. A hajdan volt nyári táborok a témája. Kollégánk ezúttal személyes emlékeit osztja meg, mégpedig oly módon, hogy igyekszik bemutatni az "érem" mindkét oldalát, hiszen ő maga volt táborozó és táboroztató is.
Napjaink tizenévesei el se tudják képzelni a nem is olyan régmúlt történéseit. A nyári táborok évtizedekkel ezelőtt ugyanis – mai szemüvegen át nézve – nagyon primitív körülmények között szerveződtek és tartattak meg. Nem, hogy internet nem létezett, de még gombos telefon se, a szálláshelyek pedig nélkülöztek mindenféle mai luxust. Senki ne dobja el az agyát, de jellemzően a táborozók lakóhelyét kis faházak, még gyakrabban sátrak jelentették.

Forrás: Robert Bronzi
A nyári táborok hajdan ingyenesek voltak
Kezdődjék hát a visszaemlékezés, a könnyebb közlés érdekében egyes szám első személyben. A hatvanas évek legvégén, 14 évesen táborozhattam, üdülhettem életemben először. Fonyódligeten tölthettünk el 10 napot mi, a Felsőtárkányi Általános Iskola hetediket-nyolcadikot végzett tanulói. Három tanárnő gondoskodott arról, hogy az Egercsehi Szénbányáktól ez időre "kölcsön kapott" üdülőben jól érezzük magunkat. Nem sok emlékem maradt. Talán csak annyi: úszni még nem tudtam, de ez problémát nem okozott, mert a Balaton déli partján derékig, mellközépig ért a víz. Kanasztázni sem tudtam, de arra a tanító nénik – Tóth Lászlóné, dr. Péntek Lászlóné és Fejes Erzsébet – megtanítottak. Kellett egy negyedik ember a partikhoz. Meg talán még annyi, hogy a Balaton déli partja tele volt önfeledten játszó iskolás gyerekekkel.

Forrás: Fortepan / Urbán Tamás
Az építőtáborok világa következett az üdülés után
A középiskola első évét követő nyári szünetben volt alkalmam megismerni az úgynevezett építőtáborok világát. Ezek másként voltak ingyenesek. A táborozók dolgoztak, ám az ellátásukon túl fizetés nem járt a munkáért. A hely hasonlóan csodálatos volt, mint a korábbi: a Dunakanyar. A Dunából persze sokat nem láttunk, helyette láttunk inkább vasúti töltést. Építettük ugyanis a vasúti pályát Nagymarosnál. Fogalmazhatnék úgy is, hogy itt lett elegem az építőtáborokból. De ez –mint az hamarosan kiderül – egyáltalán nem igaz.

Volt persze egy kis kitérő, mielőtt visszatértem volna az építőtáborokhoz. Még középiskolásként, közel a 18 éves életkoromhoz egy úgynevezett "nyári sportnapköziben" lehettem a vezetőség tagja, s még egy csoportot is rám bíztak. Ötödikes, hatodikos gyerekek vettek részt ebben a – szintén ingyenes – táboroztatásban és a főiskolai testnevelés szakos hallgatói foglalkoztak velük. Én voltam a kivétel, aki úgy keveredtem oda, hogy – ifjúsági korú atlétaként – jól ismert Jávori József, az Egri Dózsa Sportiskola akkori igazgatója, s úgy gondolta: rám lehet bízni egy csoportot.
A foglalkozások abból álltak, hogy szinte egész nap strandoltak a gyerekek, mi, csoportvezetők pedig vigyáztunk rájuk, majd elkísértük őket az étkezéshez.
Itt elérkeztünk az építőtáborok másik oldalához, a táboroztatóhoz. A hetvenes évek második felében volt alkalmam számos építőtábort vezetni. Kígyóspusztán kezdődött, egy 100 fős leánytáborral. Az egész nyaramat itt töltöttem, egymást váltották a turnusokba érkező gyerekek. Az akkori táborozók persze ma már betöltötték a 60. életévüket, de néhány arcra még emlékszem közülük. Kukoricát címereztek a lányok és a munka után mindenféle kulturális programot próbált szervezni nekik a táborvezetőség. Csak példaként: Dinnyés József és Boros Lajos polbeat énekesek többször is megfordultak ott, hogy elkápráztassák a címerezésben kimerült közpiskolás lányokat. Nagyon persze nem lehetett vigéckedni a programokkal, hiszen Kígyóspuszta maga volt a tanyavilág. Egy alföldi világvége.

Forrás: Fortepan / Urbán Tamás
Törökbálinton volt Közép-Európa legkorszerűbb hangstúdiója
Ennek ellentettje a törökbálinti építőtábor volt 1986-ban, amit már egri főiskolai oktatóként vezethettem. Itt sátorban lakott 550 középiskolás, fiú-lány vegyes tábor volt és két megye – Heves és Szolnok – diákjai közül toboborozták őket. Őszibarackot szedtek a táborozók, illetve gépi szalagsoron csomagolták azt.
Akkoriban Törökbálinton volt Közép-Európa legkorszerűbb hangstúdiója.
Egymást váltották a neves művészek a stúdióban. A tábor "kultúrosának" nem volt más dolga, mint elcsípni őket, hogy dolguk végeztével ugorjanak már át a közeli építőtáborba, hogy a gyerekeknek kis programot adjanak. Járt nálunk az Edda, a Kaláka, Solymos Tóni az Express zenekarból, a Lindát alakító Görbe Nóra, vagy éppen a humorista Sándor György, az elmaradhatatlan polbeetes Dinnyés József. Na és ekkor lépett fel Magyarországon a Népstadionban a Queen, nem messze tőlünk. Tudok arról, hogy néhány táborozónak sikerült bejutni a koncertre. A Queen-es embléma pedig legalább ezer atlétatrikóra felkerült ott a táborban Gulyás Benedek és Sohajda Gyula szitázó technikájának köszönhetően. Nekem tíz ilyen pólóra tellett.

Forrás: Fortepan
Megjelentek a környezetvédő építőtáborok
A nyolcvanas évek második felére egy kezdetben furcsának tűnő jelenség is felütötte a fejét. Megjelentek a környezetvédő építőtáborok. Abban a szerencsében volt részem, hogy több alkalommal vezethettem egy ilyen, mindössze 15 táborozót foglalkoztató, egyenként háromhetes tábort Balatonföldváron. A környezetet egyébként Szántódpusztán egy valamikori majorság, akkor már korszerű szálláshely – és kutya világkiállításra is alkalmas – területén védték a gyerekek. Azon az ebmustrán például jegyszedők voltak a táborozók. Délutántól pedig szabad volt számukra a pálya: közel volt a víz, még közelebb egy mini golfpálya, amit a munkáért cserébe mi ingyen használhattunk.
Külön kategóriát jelent és eggyel idősebb korosztályt célzott meg az egyetemi, főiskolai építőtáboroztatás. Errről is lesz majd szó a cikk hamarosan érkező folytatásában. De nem kerülhetőek meg a "politikai töltetű" KISZ vezetőképző táborok sem, illetve a rendszerváltást követő első lovastáborok is megérdemelnek pár mondatot. Különösen, ha tudjuk: a gyerekeknek szervezett szilvásváradi lovastáborban olyan arc tanította megülni a lovat, mint a Charles Bronson hasonmás Kovács Róbert, azaz Bronzi.

Balhé tört ki az egri strandon a hőségben, de nem azért mert szomjas volt a dühöngő