2025.04.18. 15:34
Megtelik Eger húsvétkor, de hova menekülnek a tömeg elől a helyiek?
Eger népszerű belföldi úti cél a húsvéti ünnepkör idején is, megtelik a város. De hova utaznak ilyenkor az egriek? Megkérdeztük a helyi utazási irodát, merre indultak az utazni vágyók, van, aki már Dubaiban van.

Van, aki Dubaiba ment a húsvét előtt
Forrás: MW
Eger népszerűsége töretlen a turisták körében. Március 15-én is tele volt turistával a város, s ahogy írtuk, Eger húsvétkor is hasonlóan népszerű. Csakhogy miközben érkeznek a városba a látogatók, az itteniek elutaznak. Megkérdeztük, merre indulnak, s meglepődtünk: Dubai utazást is szerveztek.

Forrás: MW
Román Péter, az egri Unicornis Hotel igazgatója már pár hete is megjegyezte, telt ház lesz náluk.
Ez az időszak nem a külföldi vendégekről szól, nem releváns a számuk, belföldi turisták foglalták le a szobákat javarészt.
– mondta. Azt is elárulta, hogy megoszlik a foglalások minősége, vannak, akik már csütörtökön megérkeznek, s hétfőn távoznak, de akadnak bőven olyanok is, akik a vasárnapot és a hétfőt töltik itt. Végül azt is elmondta, hétfőn ötven százalékra kiürül a szálloda, de már kedden ismét telt ház lesz, melyben közrejátszhat a még akkor zajló tavaszi szünet is. A városba tehát sokan érkeznek a húsvét és a szünet idejére, rendszerint tömeg van ilyenkor a belvárosban, aminek nem minden helyi örül. utána jártunk, hova mennek azok, akik nem itthon vagy a rokonoknál töltik az ünnepeket.
Veiner Éva, az Eger Travel utazási iroda tulajdonosa elmondta,hogy a kiemelt ünnepek közül elsősorban a tavaszi és őszi szünetre, így Húsvétra is sokan már az év elején lefoglalták külföldi utazásukat. A kínálat rendkívül gazdag, megtalálhatóak benne az olcsó egri indulású buszos apartmanos utak, igényes városlátogatások, körutazások, luxus tengerparti nyaralások, hajóutak. Sokan nem tudják, hogy az Eger Travelban minden nagy utazási iroda ajánlata elérhető változatlan áron és feltételekkel, tudtuk meg az utazási iroda tulajdonosától.
Dubaiba, Egyiptomba már elindultak, de a török riviérára még mi is mehetünk
A belföldi utazásokat illetőn átalakultak az utazási szokások, szállásukat az utasok jellemzően már nem utazási irodában foglalják. Elmondta, hogy vannak, akik már kint vannak egy Dubai városlátogatáson, vagy éppen New Yorkba indultak.
– Sokakat csábított az all inclusive egyiptomi nyaralás. Van aki csak 1 napos bécsi kirándulásra fizetett be, de olyan család is van aki a tavaszi szünetet a török riviérán tölti el. A hétvégén többen utaznak Budapestről buszos városnéző kirándulásokra Lengyelországba, Horvátországba, Szlovéniába és Olaszországba, de még nem késő egy jövő hétvégi rövid spanyol tengerparti vagy párizsi repülős utat választani sem – tudtuk meg az iroda tulajdonosától.