2025.04.26. 12:01
Ellepték a tablók Egert, ennyibe kerül most az elkészítésük
Az évnek ebben a szakaszában a középiskolák végzős osztályaira terelődik a figyelem. Az érettségi időszak előtt már kikerülnek az osztályok tablói a különböző üzletek kirakataiba.
Április végén az üzletek kirakataiban megjelennek az érettségiző osztályok tablói. Nemcsak az érintett diákok és hozzátartozóik állnak meg nézegetni őket, hanem a járókelők is rá-rápillantanak arra jártukban. Egy tabló nem csak fotógyűjtemény az osztály tanulóiról, hanem kifejez valamit, ami az adott közösségre jellemző. Rengeteg munkát fektetnek az elkészítésébe, és ami elkészül ma, az holnap emlékké válik.

Forrás: Huszár Márk/Heol.hu
Egri olvasónk, Edina elmondta a Heol.hu-nak, hogy ő 25 éve érettégizett, akkor még nem digitálisan készítették a tablót.
– Egerben érettségiztem, az egyik osztálytársam unokatestvérének a barátnője akkor grafikusnak tanult, ő készítette el a tablónkat. Négy verzió közül szavaztuk meg a témáját, és ő azt rajzolta meg három változatban. Aztán egy negyedik lett belőle, mert a tablóképeinken nem annyian néztünk ugyanabba az irányba, ahogy kellett volna, és mivel nem digitálisan készült, ahol ugye meg lehet tükrözni a képeket, így nem jól nézett ki az eredeti verzió. Aztán a tabló készítője valahogy ráoperálta a fotókat is – idézte fel.
Edina elmondta, hogy amikor egyetemi évei alatt egyszer visszatért az alma materbe, pont a régi osztálytermük mellett látta a tablót a falon, de a 20 éves érettségi találkozón már nem találták meg.
Gyöngyösi olvasónk pár éve érettségizett. Elmondta, hogy nekik hogy zajlott a tablókészítés.
– Amikor a mi tablónk készült, megkértünk egy külsős fotóst-tablóst. A procedúra elég hosszú időt vett igénybe, de a szakembernek sikerült megvalósítania az osztályunk álmát. Jó hangulatban telt a fotózás, megkaptuk a képeinket is előre, digitálisan. Ha valakinek nem tetszett az először elkészült kép, volt lehetőség, hogy új kép készüljön rólunk.
Összességében egy jó élmény volt a tablófotózás - és természetesen tanítási óra alatt történt, így kevésbé volt stresszes a matek óra – mesélte.
Így készítik most a tablókat
A mai végzősöknek a számítógép már alap a tabló elkészítéséhez, rengeteg ingyenes program is rendelkezésre áll a feladathoz. Berkes Krisztián, az Egri Dobó István Gimnázium igazgatója elmondta, hogy a diákok készítik el a tablóikat. Különféle háttereket választanak ki először.
– Nálunk van, amikor Dobó van a háttéren, de ez nem kötelező, sokan osztályképeket választanak, vagy olyan hátteret, ami szerintük valamilyen módon az osztályhoz kötődik, semmiféle megkötés nincs. Digitálisan szerkesztik rá a fotókat, majd az osztályfőnökök ellenőrzik, hogy ne legyen elírás a nevekben esetleg – közölte.
Mint mondta, ezek után, aki vállalja az elkészítést, az ki is nyomtatja, be is keretezteti.
– Egy osztálynak olyan 100 ezer forintba van a tabló, ezt osztják el egy főre. Általában szabvány méretben készülnek el, így a méret is befolyásolja az árat.
Elárulta, hogy azt, hogy melyik üzletbe kerül a tabló, az osztályok beszélik le, leginkább ismeretség alapján. A kihelyezett tablót aztán a szóbeli érettségi előtt visszaviszik az iskolába, ahol az osztályteremben állítják ki az érettségi végéig. Ezek után egy évig a könyvtár folyosóján akasztják ki, majd egy év után megkeresik a végleges helyét az iskola épületén belül.
Láthatjuk, hogy minden tabló komoly gonddal készül, minden tabló kifejez, üzen valamit. Nem csak azt, hogy ezek a fiatalok életük új szakaszába lépnek lassan, hanem valami különlegeset, valami pluszt velük kapcsolatban: kik ők, milyenek? Mint az örökzöld dalban is elhangzik: "Ilyenek voltunk, vadak és jók".