Kunyhó-szertartás, mandalák, harmónia: így él a siroki indián és felesége

A siroki indián házának árnyas udvarába egy felkelő napot formázó kapun léptünk be, és rögtön úgy éreztük, mintha egy másik világba csöppentünk volna. Az udvar sarkán egy indián tipi áll, és különböző, indián eszközök lógnak egy kis filagória oldalán, amelyek meglepő módon megférnek a mandalákkal, hiába képviselnek más kultúrát. Később kiderült, hogy mindez nemcsak felszín, nemcsak kaland, mint Karl May regényeiben, hanem mély, spirituális érték lapul a lakota kultúra e magyarországi szigetén.

Tóth Viktor és felesége, Tóth-Déri Adrienn mandalafestő fogadott minket, egy árnyékos padon ültünk le beszélgetni, körülöttünk az indián kultúra jelképei. A siroki indián meggyújtott egy füstölőt is, amely arra hivatott, hogy elűzze a rosszat rólunk, hogy jót és jól beszélhessünk.

Elsőnek Adrienn mesélt az életéről. Elmondta, hogy Nyíregyházán született, Nyírszőlősön tanult, majd 7. osztályos korában költözött Sirokba. Jelenleg a Turisztikai Információs Központban dolgozik.

– Szabolcsiként nagy álmunk volt, hogy a hegyek között éljünk. Édesapám lehetőséget is látott ebben. Négyen vagyunk testvérek, a húgom már itt született Sirokban. Kereskedelmi szakközépben végeztem, aztán több munkahelyen is dolgoztam, kereskedelemben kezdtem. 24 éve ismerkedtem meg Viktorral. A munkám nem igazán volt összeegyeztethető a családdal. Lelkileg is megerőltető volt, így váltani akartam – mesélte.

Elmondta, nem volt különösebb elképzelése, hogy mi szeretne lenni, mit szeretne dolgozni. Kapott egy lehetőséget az önkormányzatnál, amit megragadott.

– mondta.

Elmondta, hogy a házassága Viktorral meghatározta élete nagy részét.

– Viktor mindig közel érezte magát az indián kultúrához, ennek része a kunyhó-szertartás is, ezt végeztük is itthon, kettesben – mondta.

Adrienn keresztény családban nőtt fel, apai nagymamája hatására fordult a hit felé, de nem tudta, hogyan léphetne előre lelki téren. Az indián szertartások alatt azonban érezte, hogy működik.

– vallotta Adrienn.

Mint mondta, ezekben a szertartásokban el tudott mélyülni, és ezek hozták meg a javulást az életében. A férjétől rengeteget tanult, egyengették egymás útját.

– Maga a tudatosodás nagyjából 3 éve kezdődött. Már tudom, mit szeretnék, látom a lehetőségeket, és tudok hinni – fejezte ki Adrienn.

Elmondta, hogy a férje, amióta ismeri, mindig valami kreatív dolgot csinált: pipazacskók, gyöngymunkák, a relikviák, faragások. Ő azonban nem érezte magában, hogy képes lenne ezekre. Amikor a kislányával otthon volt, mandalaszínező könyvet vett kikapcsolódásként. Ekkor látta neten, hogy egy lány mandalákat festett pontozó technikával, ekkor vett egy készletet.

– Legnagyobb meglepetésemre nagyon jól sikerültek a saját festményeim. A mandala alapja  a szimmetria, de egy kezdő is el tudja kezdeni, hogy hova akarja tenni a pontokat. Egy óriási felismerés volt, hogy lehet, hogy ez mind bennem volt, de nem voltam rá készen, hogy kipróbáljam. Nem hittem el magamról – mondta.

Hozzátette, hogy óriási lelki nyugalmat ad, meditatív tevékenység, szenvedély lett.

– fogalmazott Adrienn.

Kiemelte, hogy mindenkinek van egy útja, lehet, hogy 40-50 évesen jön elő, lehet, hogy már kicsi korban, de bármire képesek vagyunk, ha bízunk benne, a Teremtő meghálálja. A mandalákat egy ideje kérésre is készíti.

– Rengeteg bögrét elkészítettem már, akrilfestékkel dolgozom, ami sokféle felületre jó. Ez is az életem része. Most Egerben a lovastáborban is felkértek, hogy menjek festeni. Ha felkérnek, az alapján használom a színeket, amilyen benyomásom van az illetőről, aki kért. Személyre szólóan igyekszem készíteni – közölte Adrienn.

Hozzátette, a mandalák egyensúlyt tudnak létrehozni. A színeknek is van jelentése, lehet kapcsolódni hozzájuk. A csakrák színeit is említette, amelyekkel dolgozik. Volt, amikor betegnek készített mandalát, ezt erősebb színekkel, amelyek a gyógyulást segítik.

– Egyéni a fejlődési út. Nyilván nem véletlen, hogy Viktorral kapcsolatban vagyunk, de mindenki a maga útját járja. A kunyhó szertartásokat is együtt csináljuk – említette.

Elmondta, hogy energetikai kezelésekkel is foglalkozik.

– Mindannyian energiarendszerek vagyunk. Nálam a metamorf-masszázs, vagy én jobban szeretem a metamorf-érintés kifejezést. Ez speciális technika. Bizonyos érintések kapcsán a gerinc egyes pontjaiból kioldja a blokkokat. Ezek a tudattalanban vannak, az érintések felhozzák ezeket a felszínre – magyarázta Adrienn.

– Lelki és fizikai síkon is működik. A fizikai tünet sokszor lelki eredetű. Nagyon jók a visszajelzések a kezelések eredményességét illetően. Azt senki ne várja el, hogy ha van egy pszichoszomatikus betegsége, akkor egyetlen kezeléstől jobban lesz, hiszen az is egy hosszabb idő, mire maguk a testi tünetek előjönnek, így a gyógyításuk sem azonnali. Nem érdemes a magunkra fordított idővel várni – hívta fel a figyelmet.

Nemrég a prána-kezeléssel is elkezdett foglalkozni, ez csakra-tisztítást és -harmonizálást jelent. A jövőben ezt is szeretné bevenni a repertoárba.

– Ha van egy álmod, de nem látod, hogy lenne racionális alapja, akkor is bátran lépj rá, az élet megsegít a szíved szerinti utadon – fogalmazott Adrienn. – Ha te jól érzed magad a bőrödben és tudatosan figyelsz erre, akkor tud a külvilágod és a környezeted is pozitív irányba változni. A kulcs a te kezedben van.

Adrienn az egri Méhvirág Központban és Sirokban is végzi a kezeléseket.

Hozzátette, a gyermekeik is ebben a közegben nőnek fel és sokat hozzátesz az életükhöz.

– szólt hozzá Viktor.

Kiemelték, ők nem érzik magukat különbnek, csak különbözőnek, hiszen mindenki ugyanolyan értékes. Ha más fókusszal nézzük a világot, mások leszünk, de nem különbek.

– Itt megfér a mandala és az indián jelképek, hiszen mindenkinek megvan a maga útja a fejlődéshez, mindenki szabadon választhatja meg ezt az utat, mindegy, hogy valaki lakota, buddhista, Krisna-hívő, keresztény, vagy bármi, ugyanahhoz a Forráshoz tartunk, onnan származunk – magyarázta Viktor.

A siroki indián

Tóth Viktor elmondta, Sirokban született, itt is nőtt fel, egy ideig fakitermelőként is dolgozott.

– Gyerekkorunkban még nem volt számítógép és ilyesmi, kint voltunk naphosszat a természetben, nagyon erős kapcsolatom volt az erdővel, imádtam. Már akkor is szerettem a többi gyerektől elvonulni, leülni valahova, nekidőlni egy fának, csak lenni a természetben – mesélte.

Elmondta, hogy az indiános történetek már ekkor is érdekelték, mint akkoriban a legtöbb fiút. A közeg, az erdő hasonló volt, hiszen ők is az erdő részei voltak, amikor kint jártak, mint az indiánok.

– Ezek a könyvek elsősorban a kalandról szóltak, de úgy éreztem, hogy ez eléggé felszínes, valami több van mögötte. Viszont itt a kommunizmus végén nagyon nehéz volt magyar nyelvű szakirodalmat beszerezni ebben a témában – emlékezett vissza Viktor.

Hozzátette az indián relikviákat képek alapján igyekezett reprodukálni, külföldről kapott könyveket ezekről. 

– mondta.

Viktor hozzátette, hogy a relikviák készítése eleinte csak annyiban merült ki, hogy lelki megnyugvást adott számára.

– Ez az évek során igazi meditációvá vált. Ilyenkor nem csatangolnak a gondolataid. Ez a beszűkült tudatállapot megnyit egy csatornát, kiüríted az agyad, nem agyalsz semmin, aztán egyszercsak jön a megoldás egy olyan problémára, amin régóta gondolkodsz– magyarázta Viktor.

Viktor az internetet se nagyon használja, legfeljebb ha belépőt vesznek valahova. Úgy véli, hogy így jól érzi magát és nem akar ezen változtatni. A világ azonban nem feltétlenül vevő egy átlagostól eltérő gondolkodásra.

– Egy darabig elnézik, hogy a gyerek indiánosdit játszik, de mivel semmit nem tudnak róluk, még az USA-ban sem, így azt gondolják a könyvek, filmek alapján, hogy ez csak egy játék – fejtette ki Viktor.

Elmondta, őt a lakota vonal fogta meg, a szakralitás is egyre erősebb volt az életében, ismerkedett a szertartásokkal, amelyeket a könyvekben olvasott.

– Nem minden szertartást ír le a szakirodalom, hogy mit hogyan csinálnak, ez nem is véletlen, de abból, amit leírtak, azért sokat merítettem. 20 éves koromban már furcsán néztek rám, ekkor már igyekeztem titkolni, de azt éreztem, hogy ez az én utam  – jelentette ki.

Hogyan tovább?

30 éves kora körül egy kisebb megakadás volt, úgy érezte, hogy nem tud továbbfejlődni, és lassan kezdte úgy gondolni, hogy valami nem stimmel vele. Ekkor került össze olyanokkal, akik szintén tartják ezt a hagyományt.

 – Többször is nekifogtam egy lakota íj készítésének, de nem sikerült sehogy sem. Gondoltam, keresek egy tradicionális magyar íjkészítőt, aki a leírás alapján hátha el tudja készíteni. Már vagy 20 embert felhívtam, lassan fel is adtam, ekkor hívtam fel egy Gelencsér László nevű férfit, aki azt mondta, meg tudja csinálni – részletezte.

Kiderült, hogy az íjkészítő amerikai bölényeket is tenyészt, és a Magyarországon élő indián hagyományokat őrzők is részt vesznek a bölényvadászaton, amely azért szükséges, hogy ne szaporodjon túl az állomány.

– mesélte Viktor.

Elmondta, hogy olyanokkal találkozott, akik szintén foglalkoznak az indián hagyományokkal, kapcsolódtak lakota családokkal is.

– Otthon éreztem magam közöttük. Ekkor kezdtek kiegészülni azok a vakfoltok, amikkel korábban nem tudtam mit kezdeni – jelentette ki.

A zene is közel áll a siroki indiánhoz

Viktorról kiderült, hogy portrékat is rajzol. Nemrég Sirokban nyílt egy kiállítás, ahol az ő munkái is teret kaptak. 

– Rajzolgattam is – jelentette ki egyszerűen. – Volt, amikor a portrérajzolásból éltünk, amikor a párom a fiunkkal volt terhes. Ez, mióta az eszemet tudom, része volt az életemnek.

Hozzátette, legtöbben a zenei vonalról ismerik, a Roncs Rt. és más formációk gitárosa volt. 

– Ezzel a tradícióval vállvetve indult a zenei pályafutásom. 18 éves koromra egész jól kipendültem, volt tehetségem és rengeteget gyakoroltam. Hol a zenélésbe kellett belemerülnöm egy kicsit jobban, hol a tradíciókba – mesélte.

Kifejtette, hogy ő szinte belehalt a zenébe akkor is ha szomorú, akkor is, ha boldog zenét játszott. 

Viktor eldöntötte, hogy lelki békét akar, a tradíció pedig megtartotta. Ez volt a legmeggyőzőbb, hogy letegye a lantot. Sokan nem értették, miért hagyta abba a zenélést, de számára a spiritualitás, a lelki fejlődés a legfontosabb. Mindegy, hogy ezt mandalákon keresztül éri el valaki, vagy a lakota hagyományok alapján, a cél egy, a különbözőségek pedig nem kioltják, hanem kiegészítik egymást.