Visonta

2018.09.01. 14:35

A Mátrai Erőmű megőrzi a munkahelyeket

Az erőmű legnagyobb értéke az itt dolgozók elhivatottságában és szakértelmében rejlik – nyilatkozta portálunknak a Mátrai Erőmű Zrt. felügyelőbizottságának, illetve a közvetett többségi tulajdonos Opus-csoport ­elnöke. Mészáros­ Beatrix ­szerint az előző tulajdonos ­korábbi rossz döntései már a ­múlté, az erőmű ­növekedési pályára­ állt, amelyet az is bizonyít­, hogy már idén nyereséggel zárhatja az ­üzleti évet.

MW

– Ön is megkoszorúzta a bányász hősök gyöngyösi emlékművét az idei, 68. Bányásznapon. Miért érezte fontosnak, hogy részt vegyen ezen az ünnepségen?

– Ami fontos az itt élőknek, az fontos számunkra is. A Mátrai Erőmű Zrt. mintegy kétezer embernek ad közvetlenül munkát, csaknem tízezer család megélhetése és sorsa kötődik a társasághoz, emellett adófizetőként a cég nagyban hozzájárul a térség fejlődéséhez. A többségi tulajdonos képviseletében és a felügyelőbizottság elnökeként is kötelességemnek éreztem eljönni és leróni a tiszteletet azok előtt, akik az életüket áldozták ezért a hivatásért, és ezen áldozat tette a bányászatot sokkal biztonságosabbá. Fontos hangsúlyozni, hogy a térség jövőjének és az itt élő családok megélhetésének a kulcsa az erőmű stabil működése, amely viszont az itt dolgozó embereken múlik – összefonódik­ a sorsunk. Megtiszteltetés számunkra, hogy velük közösen nyithatunk új korszakot ennek a nagy ­múltú vállalatnak az életében.

– Húsz év után tavasszal került magyar tulajdonba az erőmű. Miért érezték fontosnak ezt a befektetést? Milyenek voltak az első hónapok tapasztalatai?

– Stratégiai befektetőként érkeztünk Visontára, és hosszú távra tervezünk. Az egész térség fejlődésében kulcsszerepet játszik a Mátrai Erőmű, és a magyar befektetőként átérezzük ennek felelősségét. Az egyik legfontosabb, hogy jó kezekben van a gyár irányítása, a tulajdonosi kör részéről maximális a bizalom a régi-új igazgatósági elnök, dr. Valaska József iránt, aki a kérésünkre újra elvállalta a cég irányítását. Köszönettel tartozunk az itt dolgozóknak és a szakszervezeteknek is azért a nyitottságért és bizalomért, amellyel fogadtak minket. Intenzív munkájukkal lehetővé tették, hogy az erőmű növekedési pályára állítsa a gazdálkodását, biztosítva a nyereséges működést. A nagytulajdonosok számára fontos, hogy a munkatársak és érdekvédelmi szervezeteik is értsék, hogy milyen folyamatok zajlanak a gyárban és hogy ennek ők maguk is fontos alkotóelemei.

Mészáros Beatrix

– Vagyis a munkahelyek megőrzése továbbra sem kérdés?

– Nem. A tulajdonosi kör és a menedzsment is egyetértett abban, hogy egyetlen munkavállalónkra sem szabad átterhelni a korábbi irányítás rossz gazdasági döntéseinek következményeit. Az erőmű legnagyobb értéke az itt dolgozók elhivatottságában és szakértelmében rejlik. Biztos vagyok abban, hogy jövőre igazán méltóképpen, egy stabilan nyereséges működésű, magyar tulajdonú erőművel tudjuk majd megünnepelni a Bányásznapok hagyományának hatvanötödik évfordulóját.

 

Címkék#visonta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!