Egyensúly

2021.04.08. 17:54

Jobban odafigyelnek a női munkavállalókra Heves megyében

Az utóbbi években a munkaerőpiac, de a járványhelyzet is arra ösztönözte a munkaadókat, hogy segítsék a kisgyermekes anyákat.

Tóth Balázs

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

Három éven keresztül tartott az a program, amelyben a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK), a Máltai Szeretetszolgálat és az IFKA Nonprofit Kft. működött együtt annak érdekében, hogy javítsák a nők munkaerőpiaci esélyeit, a család és a munkahely összehangolását.

File Sándor, a HKIK főtitkára elmondta, az európai uniós támogatású, háromezer nőt megmozgató programban vállalt feladatokat teljesítették, így például sok anyuka talált magának munkahelyet. Az egyik cél az volt, hogy legalább húszan legyenek, de ennél jóval többen kerültek állásba, vagy kezdtek önálló vállalkozásba.

Képzéseket is szerveztek, amelyek az álláshoz jutást szolgálták.

A megyében korábban hiányzott a képzési palettáról az idegenvezetői oktatás, de a gyöngyösi Károly Róbert Campuson erre is nyílt lehetőség. Vállalati belső képzések is folytak, egyebek közt motivációs tréninget, időgazdálkodási tanfolyamot tartottak, illetve a cégeket érzékenyítették arra, hogy családbarátabbak legyenek.

A főtitkár szerint a vállalkozások egyébként is felismerték, hogy érdekük megtartani női munkavállalóikat, ezt ki is kényszerítette a piac. Könnyebb ugyanis megtartani őket, mint új munkatársakat keresni, akiket be kell tanítani. A programban részt vevő vállalatok meg is osztották egymással saját gyakorlatukat, és mások el is gondolkodtak azok átvételéről. Sokan fölismerték, hogy ők is rendelkeznek ilyenekkel. Példaként megemlítette azt, hogy a cégek tartják a kapcsolatot a kismamákkal, vagy rugalmas munkavégzést biztosítanak. Van, ahol a kisgyermekes anyukák csak délelőttös műszakba kerülnek, máshol a bejáráshoz, a kisgyerek útnak indításához igazítják a munkaidőt.

Az Axis Bentonit Kft.-nél úgy tartják, a dolgozóknak érezniük kell a megbecsülést a jó teljesítményhez, áll bemutatkozásukban a Rugalmasmunka.hu oldalon
Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

Estók Elődtől, a Schoen+Sandt Hungary Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a cégnél munkaerő fölvételkor már az interjún jelzik a női jelölteknek, hogy támogatják a rugalmas foglakoztatást. Nem minden munkakörben tudnak „atipikus”, például részmunkaidős foglakoztatási formát biztosítani, de a hölgyek a nyolc órát igényük szerint kezdhetik el és fejezhetik be például 6-tól 14 óráig, 7-től 15 óráig, vagy fél nyolc és fél négy között. Így párjukkal, a nagyszülőkkel, családtagokkal be tudják osztani a gyerekek ellátását. A szülésről visszatérők a törvény szerint kérhetik a részmunkaidős foglalkoztatást, de egyébként is fontosnak tartják, hogy a nyugodt munkavégzéshez annyit vállaljanak, ami mellett a gyermeküket is maximálisan el tudják látni.

Más munkakörökben otthoni munkavégzést tudnak biztosítani, korábban például a gyerek vagy a munkavállaló betegsége miatt, most a pandémia következtében bezárt óvodák, iskolák miatt. Így sem egyszerű az otthon dolgozók helyzete, ők főként este vagy párjuk hazaérkezése után tudnak dolgozni. Áldozat van mögötte, de így is örülnek a lehetőségnek, a cégtől pedig laptopot is kaptak hozzá. Tiszteletre méltó, aki akár egyedül, akár párban meg tudja oldani, hogy így dolgozhasson.

A cég tartja a kapcsolatot a cseden, gyesen, gyeden lévő munkavállalóival, meghívják őket gyermekükkel együtt eseményekre, a gyárba is, így jelezve feléjük, hogy szülővé, anyává válásukkal még fontosabbak.

Estók Elődtől megtudtuk, további családbarát munkahelyi intézkedéseket is terveznek, így szakképzett felügyeletet és játszósarkot munkatársaik gyerekeinek, sok szellemi munkakörben dolgozó szülő ugyanis csak úgy tudja megoldani a személyes, szükséges jelenlétet, hogy magával hozza a gyermekét.

Az ügyvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a nők gazdasági aktivitásának fontos befolyásoló tényezője a gyermeknevelés. Egy hatékonyan és kiegyensúlyozottan működő szervezet alapfeltétele, hogy az ott dolgozók is azok legyenek, ezt pedig segíti, ha családi életük és munkájuk egyensúlyban van.

Lovas Ferenc, a Mátrametál Kft. ügyvezető igazgatója abban hisz, helyben kell megtartani a jövő generációját, ehhez munkát, lakhatási és tanulási lehetőséget kell biztosítani. Ezért kapcsolódtak be a diákok képzésébe. A cégnél rugalmas munkaidőkeretet alkalmaznak, és ahol tehetik, alkalmazkodnak a családi munkarendhez. A pandémia idején bővítették az otthoni munkavégzés lehetőségét, erre már évekkel korábban is lehetőség volt.

Több programot is folytatnának

A kamara több elemet is folytatni szeretne a program befejezése után is. Nagy Kata titkárságvezető szerint az elmúlt években népszerűvé vált Anyupiac a későbbiekben is folytatódni fog a Kracker udvarban, jelenleg virtuálisan, közösségi oldalon keresztül érhetők el az alkotó anyukák. Az ötlet egy vállalkozásba kezdő édesanyáé volt, aki sok kézműveskedő anyukát ismert. Az élelmiszert készítőknek ugyanakkor szigorú feltételeknek kell megfelelniük az árusításhoz. Van igény a Női üzleti reggeli folytatására is, az eddigi 32 alkalmon több mint nyolcvanan vettek részt, tíz-tizenöten rendszeres vendégek, a beszélgetések alkalmával mindig egy-egy témát járnak körül. Ezenkívül a HR Klub tagjai is élő kapcsolatot ápolnak. A Máltai Szeretetszolgálat továbbra is az anyukák, családok partnere lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!