Ellenőrzés az építőiparban

2021.09.03. 13:23

Több mint 10 Heves megyei cég foglalkoztatta bejelentés nélkül a dolgozóit

Nyáron a Heves Megyei Kormányhivatal több szakterületének munkatársai, társhatóságokkal együttműködve ellenőrizték az építőipari vállalkozásokat.

HEOL

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A helyszíni vizsgálatok érintették a kivitelezőket, alvállalkozókat, alapanyag-forgalmazókat is. A megyében vizsgált építkezéseken a foglalkoztatás-felügyeleti szakemberek tárták fel a legsúlyosabb hibákat, 11 cég bejelentés nélkül foglalkoztatta dolgozóit – tájékoztatta portálunkat pénteken Berta Diána, a Heves Megyei Kormányhivatal médiareferense.

Átfogó, az ország egész területére kiterjedő, összehangolt ellenőrzést végeztek nyáron az illetékes hatóságok az építőipai tevékenységet végzők körében. A több mint 2 ezer vizsgálatban a fővárosi és megyei kormányhivatalok szakterületi hatóságai mellett az adóhatóság és a rendészeti szervek is részt vettek. A komplex ellenőrzések célja a jogkövető gazdasági működés és foglalkoztatás erősítése, a tisztességes, jogkövető cégek versenyhátrányának csökkentése, a szabályok megszegésével (feketefoglalkoztatás, munkavédelmi szabálytalanságok) jogosulatlan előnyt szerző vállalkozások felderítése, illetve az ágazatban dolgozók alapvető jogai érvényesülésének elősegítése volt. A vizsgálatok a foglalkoztatás-felügyelet, a munkavédelmi és munkaügy, az építésfelügyelet, a fogyasztóvédelem, a műszaki biztonsági, valamint a környezetvédelem, természetvédelem és hulladékgazdálkodás területére terjedtek ki.

A legtöbb problémát a foglalkoztatás, a munkavédelem és az építésfelügyelet terén tapasztalták a szakemberek. Továbbra is jellemző a bejelentés nélkül foglalkoztatás, illetve a munkaidő-nyilvántartás vezetésének hiánya. Kiderült, hogy az építési kedv növekedésével nem járt együtt a munkavédelmi szabályok betartása, mert

évről évre ugyanazon szabálytalanságokat, hiányosságokat tárják fel.

Szintén gyakori tapasztalat volt nemcsak a védőeszközök biztosításának illetve használatának elmulasztása (védősisak, védőcipő, légzés- és hallás védelem), hanem a megfelelő munkaeszközök hiánya is. Ugyancsak visszatérő problémát jelentett a nem biztonságos munkakörnyezet (rossz világítás, mechanikai védelem hiánya pl. elektromos kábeleknél, nem megfelelő műszaki állapotú állványzat, nem megtámasztott munkagödör, porvédelem hiánya stb.).

A Heves Megyei Kormányhivatal foglalkoztatás-felügyeleti hatósága 36 vállalkozást vizsgált az akció keretében. 11 cég esetében lepleztek le bejelentés nélküli foglalkoztatást, amiért összesen közel 3, 5 millió forintnyi munkaügyi bírságot szabtak ki. A feketén foglalkoztatott munkavállalók nem szereznek jogosultságot társadalombiztosítási ellátások igénybevételére és nem részesülnek a munkaviszonyhoz kötődő garanciális jogi védelemben sem (pl. munkaidőkorlát, szabadság).

A fogyasztóvédők az építőipari alapanyagok forgalmazóit ellenőrizték. Megyénkben tisztességtelen árképzést nem tapasztaltak, azonban ár- és terméktájékoztatás, mérleghitelesítési hiányosság miatt három esetben 100-100 ezer forintos bírságot szabtak ki. A hatóság kisebb mulasztások esetén határozattal kötelezte a forgalmazókat problémák kijavítására.

Ajánlóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!