hústermelés

2021.11.04. 11:35

Újabb gonddal küzdenek a sertéstartók Heves megyében

Meredeken megemelkedtek mostanában a költségek a sertéstartásban, erről elsősorban az egekbe szökő takarmányárak tehetnek. Az elmúlt hónapokban viszont az átadási árak drasztikusan csökkentek, így veszélyesen kinyílt az árolló.

Szabó István

A mezőtárkányi telepen nevelt sertést szívesen veszik a környéken Archív fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Dániel Berán

A hazai hústermelés több mint egyharmadát adó magyar sertéstartóknak eddig nem látott nehézségekkel kell szembenézniük – jellemezte a jelenlegi helyzetet a közelmúltban Nagy István agrárminiszter.

Két éve még nagyon jók voltak a felvásárlási árak, mert Kínában sertéspestis miatt sok állatot levágtak és Európából vásároltak. A koronavírus-járvány 2020 őszére a kontinensünkön húsz százalékos sertés-áresést okozott, amit a Németországban is megjelenő sertéspestis további harminc százalékkal rontott, miközben Kína minimalizálta az európai exportot. Az ágazat képviselői napjainkban egybehangzóan azt mondják, hogy pillanatnyilag minden nap veszteséget termelnek.

Mezőtárkányban Pásztor István alpolgármester irányítja az önkormányzati sertéstelep dolgozóinak a munkáját. Amint azt a Heolnak elmondta, nem csökkentették az állományt, három ötven férőhelyes ólban nevelik a jószágokat. Maguk termelte kukoricát, napraforgót, gabonát darálnak le az állatoknak, de vesznek is terményt, s annak bizony meg is érzik a borsos árát.

– Vágóhídra nem adunk le sertést, mert jelenleg 370–390 forint az élő sertés kilónkénti felvásárlási ára, ezzel szemben az önköltség 400 forint fölött van. A túlsúlyos állatokért még ennél is kevesebbet, 320 forint körül fizetnek, ami nagyon alacsony a saját energiájára, erejére hagyatkozó tenyésztőnek. Az évek során megszerzett jó hírnevünk teszi elsősorban lehetővé, hogy hirdetések révén a fogyasztók megveszik tőlünk az élő sertést. Az elmúlt időszakban a lakosságnak 550 forintért adtuk kilóját. A háztáji sertés ára kúszik felfelé, s november közepén már 600 forintért kínáljuk majd. A tervezett bevételt így tartani tudjuk – bizakodott Pásztor István.

A mezőtárkányi telepen nevelt sertést szívesen veszik a környéken
Archív fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Az alpolgármester arról is beszélt, hogy az energiaköltséggel nincs nagy gondjuk, az elektromos áramnál, a gáznál nincs akkora kiugrás, mint az üzemanyag áránál. A munkabérek emelkedése sem drágítja a tenyésztést, mert a telepükön közfoglalkoztatottak dolgoznak, az ő bérük nem nőtt.

– A sertéspestis szerencsére elkerült bennünket, az állatorvos rendszeresen vizsgálja a jószágokat és a telepet. Minden eladásnál vért vetetünk az állatoktól, az összes eddigi vizsgálat negatív volt. A rengeteg importhús az, ami még igazán nagy probléma. Közben küszködik a magyar állattartó. Méltatlan ez a helyzet – bosszankodott Pásztor István.

Sike László nagyúti őstermelő csakis családi szükségletre hizlal sertést. A hétvégén vág majd egy hárommázsásat, de van százhúsz kilós is az ólban.

– Földem nincs, tehát vennem kell a takarmányt. Próbálok mindig olcsóbban hozzájutni, de egyre nehezebb. A kukorica ára már az egekben van, tízezer forintért vettem egy mázsát. A búza is nyolcezer volt. Szerencsére ötezerért még tudtam venni rostaljat, ami apró szemű búza, nem felel meg vetőmagnak, de nekem jó, mert ledarálom. A földdel rendelkezők közül is többen abbahagyták már a tartást. Hiába van takarmányuk, inkább eladják azt, mert sertést tartani már nem éri meg, legfeljebb úgy, mint én, a családnak. Ha túl sokan abbahagyják, vajon mennyi lesz a hús ára? – tűnődött Sike László.

A háztáji hizlalás jobb minőségű húst ad

Sike László szerint a háztáji nevelésű sertés nagy előnye, hogy tudjuk, milyen minőségű húst eszünk, míg a boltban vásároltnál ez zsákbamacska. Az üzletben kapható hús még vizes, mert az állatot százhúsz kilósan levágják. Vásárláskor nem látni, de ha betesszük a sütőbe, meg a hárommázsás háztájit is, jól kitűnik a különbség. Az utóbbi húsa sokkal hamarabb megsül, és omlósabb lesz. A nagyúti gazda a hizlaláshoz csak kukoricát meg búzát darál az állatainak. Mellé lucernát ad nekik reggel és este, beveti vele a kertet minden évben. Mint fogalmazott, az gyomrosítja a jószágot, akkor megnő három mázsa fölé is egy év alatt. Szerinte az etetés mikéntje sem mindegy. Este beáztatja a darát, és reggel úgy kapják meg az állatok. Kenyeret is ad nekik, de nem a vályúban, hanem külön dobva eléjük.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!