Gazdaság

2022.03.09. 14:41

A válság előtti szint fölött a Heves megyei ipar

Majdnem 10 százalékkal volt nagyobb a termelés volumene tavaly, mint az azt megelőző évben.

T. B.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Múlt év decemberében a KSH szerint az ipari termelés volumene országosan 5,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanapok számát figyelembe véve 3,6 százalékos volt az emelkedés. A feldolgozóipari alágak közül éves összehasonlításban csak a legnagyobb súlyú járműgyártás ötödével csökkent, elsősorban a globális félvezetőhiány miatt. Az ipari export volumene hét százalékkal növekedett, míg belföldi értékesítése 10,9 százalékkal emelkedett. 

Heves megyében decemberben 145,372 milliárd forint volt az ipar teljesítménye, ami 15,8 százalékkal magasabb, mint a 2020-as év utolsó hónapjában. Ez meghaladta a válságmentes 2019-es év de­cemberének adatát is. 

Összességében 2021-ben a termelés volumene országosan 9,6 százalékkal nagyobb volt, mint 2020-ban. 

Az adatokból kitűnik, Heves megyében az ipari termelés 8,3 százalékkal haladta meg a 2020-as esztendőét. Két éve ugyanakkor 6,4 százalékos recessziót tapasztaltak a megyei iparban, így a 2019-es évi szinthez képest 1,4 százalékkal nőtt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!