Nemzetközi konferencia

2022.05.09. 07:11

Tudományos szaktekintélyek találkoztak Gyöngyösön

Nemzetközi tudományos napokat szervezett a múlt héten a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Károly Róbert Campusa.

Sz. Sz. I.

Huszonkét ország harminc intézményéből százötvenen vettek részt a konferencián 

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czimer Tamas

A tizennyolcadik alkalommal rendezett kétnapos konferencia az európai zöld megállapodás kapcsán fórumot kínált a szakértőknek, hogy részterületenként és összességében is próbáljanak választ keresni az éghajlat-politika, a környezetvédelem, s ezzel összefüggésben az energetika, a közlekedés, az ipar, a mezőgazdaság és a fenntartható finanszírozás nyitott kérdéseire. 

Dr. Bujdosó Zoltán, a campus főigazgatója szerint jó alkalom volt ez arra is, hogy a fiatalok lehetőséget kaptak a tapasztalt kollégákkal való kapcsolatépítésre. 

– Huszonkét ország harminc intézményéből több mint százötvenen vettek részt a konferencián. A hat magyar és négy angol nyelvű szekcióban nyolcvanegy előadáson ismertették tudományos munkáikat az előadók, illetve volt még egy poszterszekció is, ahol hatvanegy prezentáció volt látható. Három, a témában nemzetközileg elismert szaktekintély is elfogadta a meghívásunkat, a résztvevők meghallgathatták Lakner Zoltán egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia doktorát, Kerekes Sándort, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorát, valamint Fogarassy Csabát, a MATE docensét – tájékoztatott dr. Bujdosó Zoltán. 

Meg kell találni a helyes válaszokat a jövő kérdéseire

Dr. Dinya László professzor, a szervezőbizottság elnöke arról beszélt, nem véletlen, hogy újabban mind szélesebb kört foglalkoztat a fenntarthatóság és a negyedik ipari forradalom kérdésköre. 

– Egyre nyilvánvalóbb, hogy globális világgazdasági átrendeződés részesei vagyunk, amely gyorsuló ütemű polarizációval is jár – fogalmazott dr. Dinya László. – Magyarország számára a globális átrendeződés a nyitott gazdasága, kis méretei, valamint a belső társadalmi-gazdasági feszültségei miatt legalább akkora kihívásokat támaszt, mint annak idején a kelet-európai rendszerváltás. A tudósok és a döntéshozók feladata, felelőssége sem kisebb, a bennünket sodró változások valódi természetének ismeretében kell végre megtalálni a helyes választ a kérdésre, hogy milyen világban kívánunk élni 2030-ban. Konferenciánkat ennek a jegyében rendeztük meg, és reméljük, hogy a rendezvény alatti eszmecserék közelebb visznek bennünket a keresett válaszhoz. 
A fórum csütörtöki első napjának hivatalos programja után a szakemberek vacsora mellett folytatták a megkezdett véleménycserét, a pénteki kiránduláson pedig a Mátra turisztikai értékeivel ismerkedhettek meg a részt­vevők. 
 

Címkék#konferencia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!