Autópiac

2022.09.27. 11:25

A nepper szerint nagyokat lehet kaszálni a használt kocsikon

Használt autót vásárolni mindig rizikóval jár. Vannak, akik csak magánszemélytől hajlandók kocsit venni, mások a kereskedésekre esküsznek. A piacon egyre több a külföldről behozott verda, bár ezekkel szemben nagy a bizalmatlanság.

S. S.

Érdemes megnézni a járgányt a vásárlás előtt

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

- Mások által levetett, használt kocsit nem hobbiból vesz az ember, hanem azért, mert nem telik új járgányra. Vannak persze olyanok is, akik úgy okoskodtak eddig, hogy ha megveszi a szalonból az autót, amikor kigurul vele, máris fél millióval kevesebbet ér - mondta portálunknak Tóth Péter, egri olvasónk. Aztán gyorsan hozzátette: ez utóbbi állítás igaz volt még két évvel ezelőtt, de mára akkorát változott az autópiac, hogy három-négy éves kocsiért is elkérik az új árát.

Az ötvenes éveiben járó Péter egyébként hét-nyolc használt kocsit vett már eddig, s az elsőkkel közülük kivétel nélkül pórul járt. Volt olyan autója, amire kétszer ráköltötte az eredeti vételi árat. S mikor már nagyon gáz volt a verda, alig tudott megszabadulni tőle. Legtöbbször a kilométeróra állása volt kamu, vagy amit egyszerű biztosíték hibának állított be az eladó, arról kiderült, hogy maga a fűtőmotor nem működött.

Bár egyre nehezebb a dolga az autóneppereknek, a jogszabályok miatt vigyázniuk is kell, név nélkül sikerült megszólaltatnunk egy profit ebben a "szakmában". A 36 éves fiatalember szerint különösen most kaszálhatnak nagyot, amikor a használt kocsik ára az egekben. Külön erre a célra kifejlesztett kereső szoftverekkel csapnak le a magáneladókra, akik között sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy mennyire megszaladtak az árak

- Egy-egy járművön akár negyedmillió forintot is lehet kaszálni. Annyi a titok, hogy nagyon észnél kell lenni. Arra kell figyelni, hogy melyek azok a hibák egy kocsin, amelyek fillérekért javíthatók. A küllemét, ha rendbe rakod, az már kemény tízezrekkel javíthat az áron - mondta.

Ami a külföldről - kereskedők által - behozott kocsikat illeti, arról is volt véleménye. Konkrétan, hogy érdemes velük vigyázni, mert ellenőrizhetetlen az előéletük.

- Neked nem gyanús, hogy Egerben is van olyan kereskedés, amelyik nem is árul más verdákat, mint határon túlról behozottakat? És mit ad Isten? Szinte egytől egyig 90 és 100 ezer között van a futott kilométerük - jegyezte meg.

Az autónepper ezzel a véleményével nem áll messze a honunkban kialakult általános véleménytől, amely alapból szkeptikusan viseltetik a külföldi használt kocsikkal szemben. 

Ezt a hozzáállást egyébként friss, Európában végzett kutatások is alátámasztják. E szerint a kontinensen – Bulgária kivételével – a magyarországi használtautó-vásárlók  a leginkább szkeptikusak a külföldről származó használt kocsikkal szemben. Persze, ha figyelembe vesszük, hogy mennyire nagy arányban találunk importált járműveket a piacon, illetve hogy az autók honi átlagos életkora 15 év, ez a tény nem is olyan meglepő. 

- A vásárlók leginkább a Magyarországon forgalomba helyezett használt autókban bíznak azt  remélve, hogy így ellenőrizhető az autók előélete, kilométeróra állása, szerviz múltja, esetleges  sérülései. A Magyarországon forgalomba helyezett autókkal kapcsolatban az ingyenesen  lekérdezhető Jármű Szolgáltatási Platform (JSZP) adatai nyújtanak információkat, de a 2019 előtti  időszakra ezen a felületen nincsenek a baleseti károkra vonatkozóan elérhető adatok. A külföldön  forgalomba helyezett autókról még ennyi információ sincsen, így a vásárló kénytelen megbízni a  külföldi kereskedés által elmondottakban, vagy az autóhoz kapott dokumentumok leírásaiban - mondta ezzel kapcsolatban Nagy Gábor, az egyik autókereskedő cég kereskedelmi vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!