Válság

2022.10.26. 11:27

Sok tenyésztő Heves megyében is felhagyott az állattartással

A legsúlyosabb megoldandó probléma megyénkben a biztonságos öntözés feltételeinek megteremtése.

Szabó István

Nagy szükség van a takarmányra

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

A májusi kamarai választások során újjáalakult Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Heves megyei szervezetét is súlyos kihívások elé állította az idei, példa nélküli aszály és az energiaárak nyári, robbanásszerű emelkedése. A csapadékhiány és az ukrajnai háború hatásai már a júniusi, gyöngyösi alakuló küldöttgyűlés idején aggasztóvá tették a közeljövő kilátásait. Jakab István, az országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke már az ülés utáni sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az idei kamarai választásoknak kétszer annyi résztvevője volt, mint a korábbiaknak.

– Ez jól jelzi mindazt, hogy a magyar vidék, az agrárium szereplői Heves megyében is érzik annak a súlyát, hogy a boldogulásuk, az eredményes működésük és versenyképességük sikere attól függ, mennyire tudnak az ágazat szereplői együttműködni, a tevékenységükben a legkorszerűbb tudást alkalmazni, és azt a kormányzat előtt megjeleníteni és összefogottan képviselni. Nemcsak az itthoni sikerük múlik ezen, de az is, hogy egy nemzeti stratégiai fejlesztési terv brüsszeli vitája során mennyire számíthatnak egymásra, továbbá az európai parlamenti képviselőkre, illetve a kamara erejére, amely a maga testületein keresztül az európai döntéshozókig elé tudja vinni a magyar gazdák akaratát. Ez biztosíthatja azt, hogy valóban a reális megoldások legyenek napirenden, hiszen a világ egyes részein már éhséglázadások vannak – fogalmazott Jakab István.

Közel fél évvel a kamarai választások után Szendrei László, a NAK Heves megyei elnöke arról beszélt lapunknak, hogy az állattenyésztésben látja a legnagyobb problémát. 

– Az állattartóknak már elfogyott  minden forrásuk. Az állattenyésztés is hatalmas állóeszközigénnyel dolgozik, és ezeket nemhogy korszerűsíteni, de fenntartani és működtetni sem tudják már. A hatalmas energiaár robbanás miatt lassan a fejőházakat sem tudják beindítani. Ami büszkeséggel tölt el, hogy a Heves megyei agrárkamara és a megyei gazdakörök szövetsége indította el azt az országos hullámot, ami a Jakab István által is kiemelt összefogást jól példázza. Felmérést készítettünk a dunántúli kollégákkal, hogy náluk mennyi többlet tömegtakarmány van, és ugyanezt megtettük a kelet-magyarországi régióban a hiány vonatkozásában. Sajnos, a hiány tíz-tizenötszörösére rúg a felkínált takarmánynak. Büszkék lehetünk, hogy megyénkben több mint húszan már be is adták a támogatási igényüket a szállításra. Sikerült ugyanis az agrárminisztériumnál kilobbizni, hogy a tárca mintegy hárommilliárd forinttal járul hozzá a szállítás költségeihez. A takarmány vételára mellett ugyanis ez is hatalmas költség. A szállítási támogatást igénybe vevőkkel együtt összességében 40-50 megyénkbeli gazdának tudtunk eddig segíteni kialkudott, kedvezményes árú takarmánnyal. Az alku természetesen nem a kamara feladata volt, ezt a gazdák maguk között intézték. Sajnos, ezzel együtt, nagyon sok tenyésztő felhagyott az állattartással, vagy lecsökkentette az állományát. De az a véleményem, hogy ha csak egyetlen állatot is meg tudunk Heves megyében menteni, akkor azt kutya kötelességünk megtenni. Úgy gondolom, ez volt az egyik legjelentősebb eredményünk, hiszen egy országos mozgalmat indítottunk el – emelte ki Szendrei László, majd folytatta. 

– A növénytermesztésnél is próbáljuk megoldani a problémákat, hogy talpon tudjanak maradni a gazdálkodóink, hiszen közös az érdekünk. Éppen most van folyamatban az a tervünk, amelyben országos szinten próbálunk kedvezményes árat elérni a permetezőgépek felülvizsgálata során. Minden egyes eredmény számít emellett, akár az áramról van szó, akár a gázolajról. Utóbbi 480 forintos ára is elképesztően magas, de egyedül a mezőgazdaság szereplői mehetnek traktorral tankolni ennyiért. Persze, érezzük a nyomást is, hiszen élelmiszert állítunk elő, illetve élelmiszer alapanyagot. Úgy gondolom, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a hazai élelmiszer előállító cégek erősödjenek meg. Magyarország minden körülmények között önellátó volt, és még külföldi piacokra is termelt, ezt a pozíciót fenn kell tartanunk. Súlyos, megoldásra váró probléma az öntözés kérdése. A klímaváltozás időjárásra gyakorolt hatása idén példátlan aszályban mutatkozott meg. Az időjárási anomáliákat visszafordíthatatlan folyamatnak gondolom. Amennyiben nem tudjuk a biztonságos öntözés feltételeit megteremteni Heves megyében, akkor nagyon komoly károkat szenvedünk a jövőben is. Most érkeznek vissza a települések agrárgazdasági bizottságaihoz kiküldött kérdőíveink. Arra várjuk a választ, van-e igényük az öntözésre, esetleg található-e ott a víz elvezetésére alkalmas csatorna. A szükségleteket utána kilobbizzuk. Nagy lehetőség, ha az M3-as autópályától délre fekvő régióban megtartjuk a hegyekből lefolyó vizet, nem beszélve a Tisza-tóból való vízkivételről. Folyamatban vannak azok a lépéseink, amelyekkel megakadályozhatjuk, hogy a jövőben, az ideihez hasonló aszály esetén, ne szenvedjenek el ekkora károkat megyénk gazdálkodói – összegezte Szendrei László.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!