Aggodalom

2023.02.25. 11:29

Már most aggódnak a szőlőtermelők a nevetségesen alacsony felvásárlási árak miatt az Egri borvidéken

A szőlőtermesztők lassan végeznek a metszéssel. Közülük többen is – főleg kisebb területen, Eger környékén gazdálkodók – már most megkeresték szerkesztőségünket a szőlő felvásárlási árának minősíthetetlenül alacsony volta miatt. Tudják ugyan, hogy egy cikktől semmi nem változik, de valahol ki kell beszélniük az elkeseredettségüket.

Sike Sándor

A szőlő felvásárlási ára évek óta stagnál, miközben a gazdálkodók költségei minden területen legalább a duplájára ugrottak. Ez a gondolat valamennyi, a szerkesztőségünket megkereső olvasónk részéről elhangzott. A felsőtárkányi, andornaktályai és egerszóláti szőlővel foglalkozó gazdák a cikkben névtelenséget kértek. Bár nem mondták ki, ennek a rejtőzködésnek az lehet az oka, hogy nem akarják személyes esélyeiket rontani a felvásárlóknál.

József, Erzsike néni és Gábor – nevezzük így őket – három korosztályt képviselnek. Az asszony bőven a nyugdíjas éveit tapossa, József ötven fölött, Gábor pedig a negyvenedik életéve felé jár. Az is közös bennük, hogy szeretik a szőlőültetvényeken végzett munkát és egyúttal olyan örömre is vágynak, amit a tevékenységükből következő megélhetést, vagy egyszerűen a gazdaságos termesztést jelenti. 

Elsőként a legfiatalabb termelő, Gábor vette fel velünk a kapcsolatot. Tőle tudtuk meg, hogy a leadásra, a felvásárló részéről a fogadásra vonatkozó szerződéseket úgy május környékén kötik. Az esetleges infláció nem befolyásolja az árakat, hiszen a megállapodásban még konkrét árat sem ígérnek. Esetleg csak megemlítik, hogy az előző évihez viszonyítva 5-10 forintot emelkedik a felvásárlási ár, ez a tervük.

– A tényleges ár csak szüretkor derül ki. Egyes felvásárlóknál bevett gyakorlat az is, hogy amikor leadjuk, nem is fizetik ki csak egy hónapon belül a felét, majd a másik felét 3-4 hónapos határidővel. A helyzet nem rózsás, ezért, sajnos az is bizonyos, hogy egy cikktől nem változik meg a kialakult gyakorlat. Elég szomorú, sőt, dühítő dolog ez. Sajnos nincs összefogás a kisemberek között, akik ott szenvednek kint a hegyen, esőben, szélben, hóban, kánikulában verejtékezve – tette hozzá Gábor.

Erzsi néni családja – férje és gyerekei – jó harminc éve foglalkozik szőlőtermesztéssel és borászkodik is. Úgy látja, hogy azok a kisebb területet művelő gazdák vannak nehezebb helyzetben, akik maguk nem dolgozzák fel a szőlőt, csak leadásra termesztik. Emlékeztetett arra, hogy valamikor, jó húsz esztendeje volt egy év, amikor kiugróan magas, a kilogrammonkénti 150 forintot is elérő ára volt a fürtöknek. Erre ugrottak is sokan – jó megélhetésnek ígérkezett – és elkezdtek szőlőültetvényeket telepíteni.

– Gondoljunk bele! Húsz év eltelt, s az akkori 150 forintot azóta sem kaptuk még meg. Pedig felét-harmadát, ha éri a pénz. Minden területen megugrottak a költségeink. Aki nem tudott gépesíteni, mert nem voltak anyagi forrásai, vagy olyan az ültetvény, kénytelen napszámosokkal dolgozni. Nem biztos azonban, hogy talál is megbízható munkaerőt. Mi is ritkán fogadunk fel napszámost, azonban csak a család nem bír elvégezni minden munkát, hiába dolgozunk szombaton és vasárnap is – világított rá a kérdés egy másik vetületére a 70-es éveit taposó asszony.

Az elmondottakhoz az Egerszóláton gazdálkodó József annyit tett még hozzá:  aki, hozzá hasonlóan beleszületett ebbe a világba – neki már a dédszülei is szőlőműveléssel foglalkoztak – nem tudja abbahagyni a munkát. Még akkor sem, ha nyilvánvalóan ráfizet. Nyereséget, biztos anyagi hátteret ugyanis a jelenlegi felvásárlási árak egyáltalán nem jelentenek.

– Amíg bírom, erővel csinálom. Éppen február közepére végeztem a metszéssel. Segítségem nem volt, az ízületeim kicsit kikészültek. Napszámosra azonban nem telik – tette hozzá.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!