Turizmus

2023.02.11. 12:32

Továbbra is imádják Egert a turisták, itt vannak a friss adatok

Tavaly a Szallas.hu portálon leadott belföldi foglalások száma 34 százalékkal nőtt 2021-hez képest, a kiemelt időszakok már a járvány előtti, 2019-es szintet hozták vagy túlszárnyalták – közölte a szállásfoglaló portál.

M. H.

Rengetegen jöttek Egerbe pihenni tavaly

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

A Szállás.hu által közvetített bruttó hazai szobaár bevétel 41 százalékkal nőtt 2022-ben. Leggyakrabban a kétéjszakás (34,6 százalék) és egyéjszakás (33,9 százalék) kikapcsolódást választották a vendégek – ismertette Kelemen Lili sajtószóvivő a közlemény szerint. Ezekben a kategóriákban a legnagyobb a változás is: előbbi esetén 41 százalékkal, utóbbinál 46 százalékkal több foglalás érkezett 2021-hez viszonyítva.

Az egy főre eső éjszakánkénti átlagár 11 ezer forint volt tavaly, ami 13,3 százalékos emelkedés 2021-hez képest. Tovább erősödött a wellness iránti kereslet, minden harmadik Szallas.hu-n megtett foglalás wellness-szálláshelyre szólt. A vendégek harmada hotelt, negyede apartmant, ötöde vendégházat, 15 százaléka panziót választott, további 5 százalék pedig egyéb szállástípus mellett tette le a voksát.

A Szállás.hu statisztikái alapján a települések ranglistáját a főváros vezeti, Siófok, Eger, Hajdúszoboszló és Szeged követik. Pécs, Gyula, Hévíz, Balatonfüred és Zalakaros sorakoznak az élmezőny mögött. Éves viszonylatban a Balaton sikere töretlen, a foglalások ötöde a térségébe szólt. Észak-Magyarországot a foglalások 17, Nyugat-Dunántúlt 12 százalékánál választották.

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!