2025.02.06. 06:55
Új részletek a fertőzésről, ami miatt több kilométeres védőkörzetet jelöltek ki Hevesben
A Heves-környéki nagy baromfitelepeken és a háztáji baromfiállományokban is óvakodni kell a madárinfluenzától. A megyében korábban hattyúkból, nyári lúdból és egerészölyvből mutatták ki a madárinfluenza vírusát.
Hevesen egy 2800 tömőludat nevelő gazdaságban ütötte föl a megyében először a fejét a madárinfluenza január végén. A további fertőzések megelőzése érdekében a Nébih kijelölte a három kilométer sugarú védőkörzetet, és megállapította a tíz kilométer sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. Megkeresésünkre a Nébih közölte, a fertőződés nagy valószínűséggel vadon élő madarak közvetítésével történt a hevesi tanyán. Ezt az is alátámasztja, hogy a területen a vadon élő madarakból kimutatták a vírust.

Forrás: Nébih
A korlátozás alatt álló területen öt nagy létszámú baromfitelep van. A háztáji baromfiállományok összeírása jelenleg is folyamatban van.
A Nébih felhívta a figyelmet arra, hogy a korlátozás alatt álló területen az állattartóknak szigorúan be kell tartaniuk a kötelező járványvédelmi előírásokat és mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy elkerüljék a vadon élő madaraktól való közvetlen vagy közvetett fertőződés lehetőségét. Ezen kívül az állattartó telepen minimalizálni kell a személy- és járműforgalmat, illetve az előírásoknak megfelelő fertőtlenítések is kiemelt jelentőséggel bírnak. A korlátozás alatt álló területről baromfi-és baromfitermékek mozgatása alapvetően tilos, a jogszabályokkal összhangban bizonyos esetekben a vármegyei kormányhivatal adhat felmentést a tilalom alól.
Hattyúban, lúdban és ölyvben is találtak madárinfluenza-vírust
A Nébihtől megtudtuk, tavaly ősz óta Heves vármegyében összesen négy vadon élő madárból (két bütykös hattyúból, valamint egy-egy nyári lúdból és egerészölyvből) két helyen mutatták ki a betegséget. Mindegyik madarat a Tisza-tónál találták. Emellett a Tisza-tó túlsó partján, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében egy bütykös hattyúból mutatták ki a kórokozót.
A Nébih tanácsai a veszélyeztetett területen állatokat tartóknak:
- A szárnyasokat tartsa zárt, fedett helyen, hogy ne érintkezhessenek vadon élő madarakkal. Amennyiben a zárt tartás nem megoldható, a kifutót védje megfelelő erősségű madárhálóval felül és oldalról is!
- Az állatokat csak teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etesse, itassa. A takarmányt és alomanyagot szintén lehetőleg fedett, zárt helyen vagy letakarva tárolja, hogy a vadmadarak ne férjenek hozzá.
- Fokozottan figyeljen a higiéniai szabályok betartására. A szárnyasokkal való érintkezés előtt és után alaposan mosson kezet szappannal, bő vízzel.
- Háztáji körülmények között se használja más célra az állatok gondozásakor viselt öltözetet, beleértve a cipőt, csizmát is.
- Mindennap alaposan tisztítsa meg az állatok gondozása során használt szerszámokat, eszközöket.
- Ha beteg vagy elhullott szárnyast kell megfognia, használjon nejlon- vagy gumikesztyűt.
- Új állomány beszerzésekor az újonnan vásárolt állatokat különítse el a már meglévőktől.
- Állati hullát és mellékterméket csak engedéllyel rendelkező vállalkozóval szállíttasson el.