Autóipari válság

2025.02.13. 12:43

Leépít a ZF Egerben: megszólalt az ügyvezető, itt vannak a döntés részletei

Az autóipari válság miatt az egész ZF Csoportban átalakításokat hajtottak végre. A ZF Hungária Kft-nél tavaly több dologgal megpróbálkoztak a munkavállalók megtartása érdekében, végül év végén hatvan, az idei első negyedévben várhatóan ötven dolgozótól válnak meg.

Az elmúlt hónapokban több tucat dolgozótól vált meg a ZF Hungária Kft. és az autóipari megrendelések csökkenése miatt még sokan veszítik el a munkájukat. Az egri gyárban összesen száztíz dolgozó munkahelye szűnik meg fél év alatt, igaz, a cégbeszámoló szerint 2023-ban átlagosan 1754 embert foglalkoztattak, idén januárban pedig a NAV rendszerében 1790 dolgozóról adtak számot. A leépítésekről Őszi Csilla, a ZF Hungária Kft. ügyvezető igazgatója adott tájékoztatást lapunknak.

Több mint 1700-an dolgoznak a ZF Hungária egri gyárában
Több mint 1700-an dolgoznak a ZF Hungária egri gyárában 
Forrás: MW

Mint írta, 2024 negyedik negyedévében a ZF Hungária csoportos létszámleépítési programot hajtott végre, amely 60 alkalmazottat érintett, ami a vállalat munkaerejének 3,5 százalékát jelenti. Ezt a döntést a kihívásokkal teli piaci körülmények és a rendelésállomány jelentős csökkenése indokolta. A jelenlegi előrejelzések szerint 2025 első negyedévében további rendelésmennyiség-csökkenés várható, és várhatóan további 50 alkalmazottat érintenek majd a csoportos létszámleépítések. A kollektív létszámleépítési eljárás elsősorban az olyan pozíciókat érintette, mint az összeszerelő operátorok, gépkezelők és logisztikai operátorok.

Külföldön is átalakítások történtek

Az okokról Őszi Csilla kifejtette, a ZF Csoport, mint az autóipari alkatrészek egyik vezető beszállítója, erősen érintett a gyenge gazdaság és az európai piac jelentős visszaesése miatt. Ez a vevői rendelések, a termelési és értékesítési volumenek csökkenéséhez vezetett, és egyes esetekben szükség volt a helyi struktúra átalakítására, a költségek csökkentésére és a hatékonyság növelésére az üzletmenet folytonosságának fenntartása és a versenyképesség megtartása érdekében.

A ZF Csoport által 2024 nyarán bejelentett létszámcsökkentés elsősorban a ZF Csoport németországi gyárait érinti (itt az 54 ezer dolgozó közül 2028-ig 11-14 ezret terveznek leépíteni), a termelési struktúra átszervezése miatt. Azonban az autóipari szektor jelentős visszaesése miatt a ZF, helyi szinten is átalakítja struktúráját, hogy alkalmazkodjon az aktuális piaci helyzethez és versenyképes maradjon. Ez azt jelenti, hogy a különböző országokban működő ZF Csoport vállalatainak is igazítaniuk kell meglévő kapacitásaikat a volumenekhez és a bevételekhez.

Létszámmegtartó intézkedésekkel próbálkozott előbb a ZF Hungária Kft.

Érdeklődtünk arról is, milyen évet zárt tavaly a ZF Hungária Kft., illetve arról is, milyenek az autóipar kilátásai és ennek tükrében milyen tervei vannak idén a cégnek.

Az ügyvezető igazgató szerint a sebességváltókat gyártó cég a megalapítása óta eltelt 29 évben folyamatosan bővült, magas színvonalú szakmai, műszaki kompetenciái és kiemelkedő pénzügyi és minőségi teljesítménye alapján a ZF Csoport egyik legkiemelkedőbb telephelye, melyet számos projekt sikeres bevezetésével bizonyított.

2024-ben az autóipari piac visszaesése jelentős hatással volt a ZF Hungáriára, ami a bevételek és a rendelésállomány csökkenéséhez vezetett. A negatív piaci fejlemények enyhítése érdekében számos létszámmegtartó intézkedést vezettek be, többek között átképezték munkavállalóikat, belső munkaerő átcsoportosításokat hajtottak végre, valamint rövidített munkaidőt vezettek be, mindezt a vállalat saját forrásaiból finanszírozta. Október végére azonban nyilvánvaló lett, hogy a kereslet csökkenése tartós és a jelenlegi foglalkoztatotti létszámot nem tudják megtartani.

- Ennek eredményeként kénytelenek voltunk létszámkorrekciókat végrehajtani az üzletmenet folytonosságának fenntartása és versenyképességünk biztosítása érdekében. Az egész folyamatot társadalmilag felelős módon és a helyi munkajogi követelményeknek megfelelően hajtottuk végre, beleértve a helyi üzemi tanáccsal és érdekképviseleti szervezetekkel folytatott konzultációkat. Célunk továbbra is a magasan képzett, motivált munkatársak megtartása és anyavállalatunk támogatásával egy jövőbeli sikeres technológiai transzformáció megvalósítása a ZF csoport egri vállalatánál is – zárta válaszát Őszi Csilla.

Év elején még növekedéssel számoltak

A ZF Hungáriának 2023-ban 794,34 millió euró (304 milliárd forint) árbevétele volt, ami euróban 26, forintban 21 százalékos növekedést jelentett. Beszámolójuk szerint 2024. elején még négy százalékos növekedést terveztek. A társaság a HVG Top 500 rangsora szerint Magyarország 67. (egy évvel korábban 75.), Heves megye 2. legnagyobb árbevételű vállalata volt. 2023-ban adózás utáni eredményük 8,22 millió euró, 3,145 milliárd forint volt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában