2025.03.27. 15:46
Távozik a VOSZ Heves vármegyei elnöke
Nem értett egyet az országos vezetés döntéseivel, ezért lemondott Bányainé Micski Marianna. A VOSZ Heves vármegyei elnöke reméli, a közösség együtt marad és a következő vezetés is sikeres lesz.
Levélben értesítette a VOSZ Heves vármegyei tagságát és a sajtót Bányainé Micski Marianna arról, hogy benyújtotta lemondását a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Heves vármegyei elnöki pozíciójából. Mint írta, az elmúlt két és fél év során azon munkálkodott, hogy sikerüljön a vármegyei szervezetet újjáéleszteni. Számos jelentős eseményt szerveztek, tréningeket, előadásokat tartottak, valamint kitalálták, létrehozták és megvalósították a VOSZ Páholy országosan ismert, elismert és egyedülálló programsorozatot.

Forrás: Gál Gábor / heol.hu
Közösséget építettek a VOSZ Heves vármegyei tagságából
Megvalósították a Prima és Év Vállalkozója gálák sikeres lebonyolítását, valamint a vállalkozók magas szintű képviseletét. Különösen büszke a helyi kis- és középvállalkozások képviselőinek, tulajdonosainak és vezetőinek összefogására tett erőfeszítésért, ami a közösség építését szolgálta. Meggyőződése, hogy a közösség iránti elkötelezettsége és szolgálata az elnöksége alatt pozitívan hatott a szervezetre, hiszen a mindennapjait pozitív visszajelzések kísérték. Büszke az elvégzett munka közös eredményeire.
Döntésével kapcsolatban kifejtette, nem tudott erkölcsi és morális szempontból azonosulni azokkal az irányvonalakkal és döntésekkel, amelyek jelenleg a VOSZ vezetését jellemzik. Ezen értékek és a meggyőződései közötti eltérés miatt távozása a legjobb megoldás. Utódjának sok sikert és kitartást kívánt, reméli, hasonlóan sikeres csapatot, közösséget sikerül építenie.