2025.04.14. 15:46
Van olyan gyártósor a Bosch maklári gyárában, ahol csak nők dolgoznak
A Lányok napja rendezvénysorozatban ez évben is fogadta a középiskolás lányokat a Robert Bosch Automotive Steering Kft. Az Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium 20 fős csapata vett részt az egész napos esemény, ők a maklári Boschban jártak.
Ebben az évben is fogadta a középiskolás lányokat a Robert Bosch Automotive Steering Kft. A Lányok Napján az ország vállalatai és intézményei inspirálnak évente több ezer fiatal lányt, hogy felfedezzék a műszaki, természettudományi pályákban rejlő lehetőségeket. A maklári Bosch a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen invitálta a diákokat a gyárba.

Forrás: HKIK
A HKIK beszámolója szerint az Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium 20 fős csapata vett részt az egész napos eseményen, ahol a cég bemutatója után női mérnökökkel és vezetőkkel beszélgettek. A különböző területekről érkező vezető beosztásban lévő hölgyek megosztották tapasztalatikat, tanulmányaikat és a magánélettel való összeegyeztethetőséget. Elmondták, hogy a Bosch családbarát hozzáállása mennyiben könnyíti meg az édesanyák munkába állását, de emellett nekik női vezetőként milyen kihívásokkal kellett szembenézniük.
Pozitív élmények a maklári Boschban
A nap céglátogatással folytatódott, ahol érdekességként olyan gyártósorokat is láthattak a diákok, ahol csak nők dolgoznak. A minőségirányításba játékos formában tekinthettek be, de a minőségügyi laborban a valóságot is megismerhették.
A „Lányok Napja” célja nem csupán a tudományos ismeretek átadása volt, hanem a fiatal lányok motiválása is, hogy merjenek pályát választani a műszaki területeken. A program végén a résztvevők pozitív élményekkel távoztak, és sokan közülük már most tervezik, hogy a jövőben mérnöki vagy technológiai pályát választanak.