2025.07.04. 17:20
Rekordot is hozott az idei aratás, igaz ennek senki sem örül Hevesben
Kényszerérett sok helyen a búza Heves megyében. Most kezdődik az aratási dömping, egyszerre kell betárolni a búzát, a repcét is.
A végéhez közeledik az őszi árpa betakarítása Heves vármegyében, tudtuk meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vármegyei igazgatóságától. Dr. Seszták Attila igazgató tájékoztatása szerint az őszi árpa aszálytól károsodott, és ez leginkább a hozamokban nyilvánult meg. Ezt némileg kompenzálja, hogy az elmúlt évhez képest valamivel magasabb a felvásárlási ár. A tonnánkénti átvételi ár 57-67 ezer forint között mozgott az aratás alatt.

Forrás: Tóth Balázs / Heol.hu
A búza aratása is megkezdődött, elsősorban a korai fajtákkal, és a homok, illetve a homokba hajló területeken. A termésátlagok szintén okoznak csalódást a NAK szerint, és a minőség is nagyon szórt, akár még táblán belül is. Itt is inkább kényszerérésről beszélünk. A felvásárlók folyamatosan veszik át a búzát is, fennakadások egyelőre nincsenek. A felvásárlási ár jelenleg 70-75 ezer forint tonnánként.
Dr. Seszták Attila szerint a repce betakarítása folyamatos. A termésátlagok elmaradnak a várthoz képest, a hozamkiesést a viszonylag apróbb szemek okozzák, ami az olajtartalomra is hatással lesz.
Az idei aratás rekordot hozott a szemek víztartalmában
Antal Balázs, a Füzesabonyi Agrár Zrt. igazgató elnöke szerint most van az aratás dömpingje, hiszen ugyan az árpával végeztek, de egyszerre kell betakarítani a repcét, a búzát, a borsót. Az őszi vetések még jól átvészelték az aszályt, de a sokéves átlagnál alacsonyabbak a hozamok, a búza esetében 25 százalékkal.
Mint mondta, nincsenek nagy különbségek a táblák között, de a búza 5-6,5 tonnás eredményeket hoz, az árpa 7,5 tonnás átlagával nagyon elégedettek, a repce pedig 3,4-4,1 tonnás átlag között változik. Mint mondta, ők még szerencsések, mert van tudomása ezeknél jóval alacsonyabb hozamokról is a környéken.
- Az árak folyamatosan mennek lefelé a repce esetében, 200 ezer forintról már 180 ezer forint alá csökkent a tonnánkénti felvásárlási ár. Ez köszönhető annak is, hogy az olajárak és a világpiaci tőzsdei repceárak mérséklődnek, bár a magyar repcetermés nem játszik nagy szerepet a világpiacon. Fölfelé egyébként lassabban szokott mozdulni a felvásárlási ár, mint lefelé – mondta Antal Balázs. A társaság ezért igyekszik betárolni a termést és kedvezőbb időszakban értékesíteni. Antal Balázs megemlítette azt is, hogy nem csak hőmérsékleti rekordok születnek, hanem a termés víztartalmára vonatkozó csúcsok is. A repcemag víztartalma négy százalék alatt volt, ami extrém alacsony érték, 7-9 százalék között szokott lenni, bár tapasztaltak 5,5 százalékot is.