bélapátfalva

2017.08.27. 14:14

Díszpolgár lett a nyugalmazott apát: 32 éven át szolgálta a híveket

A bélapátfalvi önkormányzat ebben az évben Szabó József nyugalmazott apátnak adományozta a város díszpolgári címét.

T. B.

Szabó József 1985-től idén júliusig szolgálta Bélapátfalva és a környező települések katolikus lakosságát, és igyekezett építeni, felújítani a templomokat.

Ferencz Péter polgármester felidézte, a most nyugdíjba vonult apát 1947. szeptember 10-én született Sajóládon, majd a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Itt döntött a papi hivatás mellett, s 1971-ben szentelték pappá. Volt kanonok Karcagon, Törökszentmiklóson, Mezőkövesden, Nyírbátorban, Gyöngyösön, plébános Tiszasülyön. 1985-ben helyezték át Bélapátfalvára, 1998-ban lett címzetes apát, 2005–2014 között egyházmegyei főszámvevőként is munkálkodott.

Fotó: Tóth Balázs

Ferencz Péter felsorolta, Szabó József felújíttatta a bélapátfalvi parókiát és a kistemplomot, tevékenységének köszönhetően megújult a ravatalozó, parkoló épült a temető mellett, részt vett az apátsági templom turisztikai pályázatában. Munkája révén Nagyvisnyón új templom épült, felújították a szilvásváradit, valamint a bükkszentmártoni öregtemplom új tetőszerkezetet kapott. Egy papi hivatás is indult Bélapátfalváról, Lengyel Attila Donát ferences rendi szerzetes lett.

Az augusztus 20-án, az apátsági templomban tartott ünnepségen, a díszpolgári cím átadását követően megáldották az új kenyeret, énekelt Hegyesi Hudik Margit, valamint az István, a király című rockoperából adott keresztmetszetet Pethő Dorottya, Török Tamás és Magyar Csaba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!