eger

2017.08.17. 14:59

Kerámiatárlat a palotában: egyház és mitológia a középpontban

Debreczeni Zsóka és Pelcz Zoltán keramikusművész házaspár időszaki kiállítása tekinthető meg augusztus 25-ig az Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpont Mályva termében.

Berecz R.

Sok érdeklődőt vonzott a tárlatmegnyitó Fotó: Huszár Márk

Az egyház és a mitológia áll a középpontjában annak a kiállításnak, melyet múlt hét végén nyitottak meg az Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpont Mályva termében. Debreczeni Zsóka és Pelcz Zoltán keramikusművész házaspár időszaki kiállítását dr. Löffler Erzsébet, az egri Érseki Vagyonkezelő Központ igazgatója nyitotta meg.

Fotó: Huszár Márk

Pelcz Zoltán elmondta, a bemutatott művek kiválasztásában elsősorban a hely szelleme volt meghatározó, ezért túlnyomó többségben egyházi kötődésű műveket hoztak, de a keresztény témákon túl felfedezhető a görög mitológia egy-egy alakja is. Elmondása szerint e kettő jól megfér egymás mellett, az érdeklődők pedig külön termekben láthatják ezeket az alkotásokat. A kiállított darabok különlegessége, hogy olyan agyagból készültek, melyek igen magas hőfokon égnek, ezért rendkívül szilárdak és időtállóak, ellenállnak az időjárás viszontagságainak is.

Az alkotói folyamatról a művész azt is elmondta, hogy a feleségével együtt készítik a műveket, egy-egy alkotás megszületése e közös munkának a gyümölcse.

Berecz R.

Címkék#civil élet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!