hirdetés

2017.07.27. 06:00

Mezítláb az Érsekkertben?

A VII. Egri Érsekkerti Nyári Játékokon augusztus 4-től látható Mezítláb a parkban színdarab rendezőjét, Lendvai Zoltánt, valamint a kicsit habókos ifjú feleséget játszó Tőkés Nikolettát faggattuk párkapcsolatokról, a darabról és persze Egerről is.

Heol

Ha az ember van olyan szerencsés, hogy belecsöppen a Mezítláb a parkban című előadás próbájába, azt gondolhatja, hogy szinte büntetés, hogy a nagyközönség általában ezt nem teheti meg.

A Kis Zsinagógában már javában folynak a próbák, és öröm hallgatni, ahogy az egri viharról szóló társalgás egyik pillanatról a másikra átcsap Corie és Paul szócsatájába. Paul, akit Gulyás Hermann Sándor alakít, éppen a parkból ér haza, ahol tőle nem éppen megszokott módon odaadta a kabátját egy hajléktalannak, jól felöntött a garatra, és mezítláb sétált a mínusz 10 fokban. Talán épp a kapcsolati válságuk csúcspontja ez, s adódik is a kérdés, hogy az ellentétek valóban vonzzák egymást, vagy itt szükségszerűen törésre kerül a sor…

„Tökéletesen összeillő emberek, utópisztikusan jól működő kapcsolatok nincsenek. Az fogja megválaszolni, milyen lesz a kapcsolat, hogy mennyire ismerik egymást és mennyire tudnak egymás nyelvén beszélni. Nem feltétlenül gondolom, hogy két hasonló habitusú ember esetében ez feltétlenül könnyebb lenne” – véli Tőkés Nikoletta, hozzátéve ugyanakkor, hogy ő maga is sokat gondolkozott azon, vajon két ennyire különböző vérmérsékletű, más környezetből jövő ember miként is találkozhatott.

Lendvai Zoltán szerint azonban az, hogy valaki pont annyira más, mint mi vagyunk, mindig izgalmas: „S elkezdünk érdeklődni iránta, ettől pedig már nincs is annyira messze, hogy akár egymásba is szeressenek. Nyilván a rózsaszín köd eloszlásával előjönnek az ebből fakadó nehézségek is, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudnak együtt élni, mindenesetre kezelni kell egymás szélsőségét. A fiú tényleg egy kicsit kocka, a lány pedig bolond, de ahogy együtt élnek, elkezdenek közeledni egymáshoz.”

A színdarab írója, Neil Simon egyébként saját első házasságából merítette az ihletett, Joan Bain táncosnővel 20 évig élt együtt. Igaz, utána aztán még négyszer nősült… De Lendvai Zoltán úgy véli, a műben megjelenő nehézségek általánosak: „Azért mindig ilyen aktuális és népszerű ez a darab, mert ezen az időszakon mindenki átesik. Az első szerelem, amikor összeköltözünk a párunkkal, s hirtelen már nem csupán egy, a jó, hanem minden oldalát látjuk. De dacára annak, hogy Corie és Paul egy ponton túl veszekszik, azért nagyon szeretik egymást.”

Corie (Tőkés Nikoletta) épp becsípett férjét (Gulyás Hermann Sándor) próbálja kicsit helyretenni...

Lendvai Zoltán rendezésében, hasonló szereposztásban (Nikoletta mellett szintén Gulyás Hermann Sándorral és a Jászai-díjas Vándor Évával) 2013/14-ben már láthatta ezt a darabot a közönség a Bartók Kamaraszínházban. „Épp Évával beszélgettük, hogy attól függetlenül, hogy már létezett ez az előadás, a mostani mégis teljesen új lesz. Nagyon sok lehetőség benne van ennyi év távlatában, néha magunkat is meglepjük, hogy valami most mennyire mást jelent vagy másként hangzik” – magyarázza a színésznő.

Lendvai Zoltán szerint mindez nagy szabadságot ad: „Már nem a fő történetekről, érzelmekről, helyzetekről kell beszélnünk a próbafolyamatok során, hanem oda tudunk figyelni a színekre, finomságokra. Általában erre nem nagyon jut idő, hanem a játszás során alakul ki, most azonban szabadabban merünk eljátszani a dolgokkal.”

A színdarabot 1967-ben filmre is adaptálták Jane Fondával és Robert Redforddal a főszerepben. A rendezőnek gyerekkori élményfoszlányai maradtak csak a filmről, s bár elhatározta, hogy most megnézi, még csak az elejéig jutott: „Vannak filmek, melyek az idő során elkopnak, öregnek tűnnek, ez azonban nagyon nyitottnak, frissnek tűnt. Valószínűleg azért, mert a történet, maga az első párkapcsolat alapvető vonásaiban 50 éve is úgy zajlott, ahogy manapság.”

A szelektáló Hulladék

Tőkés Nikoletta nagyon szerette a filmet, de úgy érzi, a színpadi előadás kicsit tempósabb, pörgősebb lett. „Persze lehet, hogy csak azért érzem így, mert nagyon elfáradok a próbákon” – nevet.

S valóban, a próbán kezdetben csak kávéját szürcsölve ül Gulyás Hermann Sándor, vele szemben Nikoletta, és bár már mindketten „benne vannak a szerepben”, hamarosan kiderül, hogy ez csak a bemelegítés. Lendvai Zoltán is még csak hallgat, bolyong a teremben, majd amikor már az alakuló díszletek közé mennek, szinte együtt él és lélegzik színész és rendező. Zoltán folyamatosan mutogat, mit hogyan képzel el, hogyan kellene egy esésnek, egy mászásnak megtörténnie, vagy éppen melyik szögből simogassa meg Corie Paul arcát. Persze épp ebből fakadóan akad is pár muris helyzet…

„Öt évvel ezelőtt Maros András Hulladék című előadását rendezte Zoli, Vándor Évával is ott találkoztam először. Azért szeretek nagyon Lecsóval (Lendvai Zoltán – a szerk.) dolgozni, mert elképesztő humora van, s olyan emberekből is olyan elő tudja ezt csalogatni, akikről nem feltétlenül gondolnánk – magyarázza a rendezőről Nikoletta. – Nagyon pontosan megtalálja az igazságát és a mélységét is a történeteknek. Általában valami vagy vicces, vagy drámai, s nagyon ritka és izgalmas, ha mind a két pólus ennyire élénk, mint az ő esetében.”

„Nagyon furcsa módon, amikor először találkoztunk a Hulladék című darab meghallgatásán, Niki is ezt a kettősséget hozta: rettenetesen vicces tudott lenni, aztán pedig meghatóan drámai” – teszi hozzá a rendező.

Élmény itt lenni, élmény itt színházba menni

A két művész arról is mesélt, hogy nagyon jól érzik magukat Egerben és a Pinceszínháznál. „A tavalyi és idei műsort megtekintve azt mondhatom, nagyon érdekes az az irány, amit a Pinceszínház képvisel. Izgalmas, mert bátran váltogat műfajokat, elég széles palettán mozognak a kétszereplős daraboktól a sokszereplős zenés előadásokon át a komédiáig. Élmény itt lenni, élmény itt színházba menni” – meséli a színésznő, hozzátéve, hogy tapasztalatai szerint az egri emberek befogadóak, kedvesek, s azokon az előadásokon, amiket megnéztek, név szerint köszöntötték. Lendvai Zoltán kiemelte azt is, hogy nagyon jó a társaság, ami nagy szabadságot ad: „Családias a hangulat, mindenki odafigyel a másikra, nekünk valóban csak a munkával kell foglalkoznunk.”

A próbát látva nincsenek kétségeim afelől, hogy érdemes kilátogatni az Érsekkertbe megnézni a darabot. Lendvai Zoltán szerint ez azért is van így, mert Neil Simon rettenetesen jó dialógusokat, helyzeteket tud írni, s ezek remekül működnek a színpadon. „Nagyon izgalmas a történet abból kifolyólag, hogy viszonylag sok érzelmet felvonultat. A nézők nagyon sokat fognak nevetni, s biztos vagyok benne, hogy magukra fognak ismerni, el fognak gondolkodni, s talán még olyan részek is lesznek, ahol meg fognak hatódni – véli Tőkés Nikoletta. – És biztos, hogy gondolatokkal és jó érzéssel fognak távozni az előadásról.”

További információ: Egri Érsekkerti Nyári Játékok

Ismertető

Az ellentétek vonzzák egymást, ez igaz. De hogy ez a vonzalom elég-e az együtt maradásra, az már kérdéses. Ha adott egy gyönyörű és kiszámíthatatlanul bolond feleség, és egy céltudatos, komoly, mindent előre megtervező férj, vajon mikor csapnak össze először az indulatok? Vajon mit kezd a kicsattanó életöröm az egyhangúsággal? És vajon mit kezd az egyhangúság a rázúduló életörömmel? A hétköznapi élet problémái feledtetik a mézeshetek mámorát? Nos, ha a kényes helyzetet még bonyolítja a nőcsábász szomszéd és a mindenbe beleszóló mama is, akkor aztán igazán kétséges lehet a boldog befejezés…

Neil Simon darabja nem egy kacagtató komédia. Nem is egy könnyfakasztó dráma. Inkább egy kicsit mindkettő. Hiszen a szerző szerint az élet szomorú is meg mulatságos is. Nincs olyan komikus helyzet, amiben ne fordulna elő egy csipetnyi fájdalom. Lehet, hogy ezáltal tanuljuk meg valóban szeretni egymást.

  • Szerző: Neil Simon
  • Fordította: Vajda Miklós
  • Szereplők: Gulyás Hermann Sándor, Szívós Győző, Pálfi Zoltán, Vándor Éva, Tőkés Nikoletta, Fehér István
  • Rendező: Lendvai Zoltán
  • Díszlet: Rózsa István
  • Jelmeztervező, -kivitelező: Húros Dóri
  • Rendező munkatársa: Ivády Erika
  • Az előadások időpontja:

  • 2017. augusztus 4. 20:30
  • 2017. augusztus 5. 20:30
  • 2017. augusztus 6. 20:30
  • 2017. augusztus 9. 20:30
  • 2017. augusztus 10. 20:30
  • 2017. augusztus 11. 20:30
  • 2017. augusztus 12. 20:30
  • 2017. augusztus 17. 20:30
  • Jegyár: 2800 Ft

    Jegyvásárlás:

  • A Pinceszínház Infopontban (Eger, Eszterházy tér): H-V: 10:00-18:00
  • A helyszínen: a kezdés előtt 1 órával.
  • További információ: Egri Érsekkerti Nyári Játékok

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!