Időjárás

2021.11.02. 20:00

Borongós, esős időjárásra számíthatunk a hét hátralévő részében is

Erősen felhős lesz az ég felettünk az elkövetkező napokban is, emellett kiadós esőre is számíthatunk.

Heol

A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint, kedden késő délutánig az erősen felhős, vagy borult égből többfelé várható kiadós eső, záporeső. Késő délutántól aztán nyugat, délnyugat felől jelentősen csökken a felhőzet. 7 és 16 fok között alakul a hőmérséklet.

Mint írják, szerda reggelre többfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, mely csak lassan oszlik fel. Napközben délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és este a Dunántúlon már újra elered az eső. 12-17 fok köré emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Délelőtt még csak szórványosan, délután már többfelé várható eső, zápor. Keleten zivatarok is lehetnek, akár felhőszakadással. 15 és 22 fok közé erősödik a nappali felmelegedés. A délnyugati szél élénk, zivatarok környezetében viharos lesz.

Péntek és szombat borongós marad az idő, de már csak elszórtan lehetnek záporesők. 10 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet. Az északnyugati szél főleg pénteken élénkül meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában