Szeles

2022.10.03. 08:09

Kalapkergető idővel indul a hét, nem marad el a vénasszonyok nyara

Hogy milyen idő lesz a héten? Reméljük beválnak az előrejelzések, akkor csendes, őszi napok várnak ránk.

HEOL

Egyre inkább anticiklon alakítja időjárásunkat, így a hét nagy részében csendes, őszi időre számíthatunk, úgy tűnik a vénasszonyok nyara sem marad el, írta az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook oldalán vasárnap este.
Azonban különösen hétfőn még kalapkergető idő várható, ekkor sokfelé erős lesz az északnyugati légmozgás, főleg az Észak-Dunántúlon viharos lökések is lehetnek, ezt követően veszít erejéből a szél. 


Záporok legfeljebb hétfőn és kedden fordulhatnak elő helyenként, ezt követően csapadék nem valószínű, és az áramlás is délnyugatira fordul, amivel érkezik az enyhébb levegő. A hét második felében egyre többfelé emelkedik 20 fok fölé a hőmérséklet. Így biztosan nem lesz szükségünk fűtésre, noha van ahol már hetekkel ezelőtt bekapcsolták, ahogy azt már megírtuk. 


Mivel megnyugszik felettünk a légkör, így pára, köd is egyre nagyobb területen képződhet, de ezek délelőtt azért még várhatóan feloszlanak.

A várható enyhe idő mindenképpen jó hír, hiszen az emelkedő rezsiszámlák így talán karcsúbbak lesznek.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!