2025.04.11. 16:26
Szélvihar és polleninvázió: a pénteki nap különösen nehéz lesz az allergiásoknak
Kiadták a figyelmeztetést! Az ország északi és középső területein viharos északnyugati szélre kell számítani, amelynek sebessége elérheti a 60–75 km/h-t, helyenként akár 80 km/h-t is meghaladhat. A HungaroMet sárga figyelmeztetést adott ki a szél miatt, egyelőre az Észak-Dunántúl és Közép-Magyarország érintett - olvashatjuk a koponyeg.hu-n.
Figyelmeztetést adtak ki: nemcsak erős szélre kell számítanunk, hanem a pollenallergiások is nehéz nap elé néznek – a koponyeg.hu szerint ugyanis megkezdődött a pollenek intenzív terjedése.

Forrás: Shutterstock
A viharos szél nemcsak a közlekedést és a mindennapi tevékenységeket nehezíti meg, hanem jelentősen növeli a levegőben lévő allergén pollenek koncentrációját is. A platán, nyír, gyertyán, kőris és fűz pollenkoncentrációja jellemzően helyenként elérheti a magas szintet. Ezen kívül a ciprus- és tiszafafélék, valamint a nyár és a juhar virágporának koncentrációja jellemzően közepes tartományban alakulhat. Jelen van még a levegőben az éger, a mogyoró, a szil és a sásfélék pollenje, és megjelent a tölgy, a bükk, illetve az ostorfa virágporából is néhány szem. – jelentette a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Figyelmeztetést adtak ki: mivel csökkenthetjük az allergiás tüneteket?
A választ a koponyeg.hu-n olvashatjuk.