átány, heves

2017.09.14. 11:23

Védett területről lopták a fát a bevállalt munka helyett

Natura 2000 terület jelentős károsodását okozó természetkárosítás bűntette és nagyobb értékre elkövetett lopás miatt emelt vádat az ügyészség két átányi lakos ellen.

Heol

A Hevesi Járási Ügyészség vádat emelt két átányi férfival szemben, akik erdőtisztításra vállalkoztak, de az erről kötött szerződésüket megszegve valójában a szomszédos területről lopták a fát, mit sem törődve azzal, hogy így védett madarak élőhelyeit pusztítják és veszélyeztetik – tájékoztatta a heol.hu-t dr. Konkoly Thege László a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Átány külterületén található az úgynevezett Kázsmándi erdő, ami fele-fele részben egy magánszemély, valamint a Magyar Állam tulajdona. Az állami tulajdonban lévő, és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében álló erdőrészek „Hevesi-sík” néven a Natura 2000 európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területek hálózatának részei, különleges jelentőségű madárvédelmi területek, úgy is mint a parlagi sas, a kis őrgébics, a tövisszúró gébics, a balkáni fakopáncs, a kékvércse, a kerecsensólyom és a szalakóta fészkelő és költő helyei. A magánszemély által kezelt erdőrészek kívül esnek a természetvédelmi terület határán.

E területek tulajdonosa 2016 őszén megállapodott két átányi lakossal – az ügy vádlottjaival – abban, hogy kitisztítják az erdejét, abból a tűzifát és a gallyfát eltakarítják. Megbízójuk kifejezetten felhívta a két férfi figyelmét arra, hogy az erdőn átvezető dűlőút másik oldalán Natura 2000 kijelölésű erdő található, melyet nem lehet eltéveszteni, mivel abban nagy és erős fák vannak. Novemberben a vádlottak kettesben mentek ki az erdőre, ahol meglátva az állami területen álló 50-70 cm törzsátmérőjű fákat, nyomban azok kitermeléséhez fogtak a szomszédban elvállalt erdőtisztítási munka helyett. Ennek során több nap alatt összesen 30 darab, közel egymillió forint értékű idős kőrisfát vágtak ki, melyeket eltulajdonítottak.

A két férfi a jogszerűtlen fahasználattal az erdőterületre jellemző és a Natura 2000 kijelölésre alapul szolgáló madárfajok élőhelyét jelentős mértékben károsította, tevékenységük nyomán a terület emberi beavatkozás nélkül akár természetvédelmi értékét is elveszítheti.

A Hevesi Járási Ügyészség Natura 2000 terület jelentős károsodását okozó természetkárosítás bűntettével és nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettével vádolja az elkövetőket, akikkel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában. A Heves Megyei Főügyészség Közjogi szakága emellett ellenőrzi azt is, hogy a terület helyreállítása érdekében szükséges, jogszabályban előírt hatósági intézkedések megtörténtek-e.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában