bűnügyek

2017.12.26. 09:57

Karácsonykor sem pihentek a tolvajok

Átányban tetőgerendát akartak lopni, Egerben pedig szeszes italokat és illatszereket vitt el egy házból egy férfi hétfőn.

Heol

A Hevesi Rendőrkapitányság Tiszanánai Rendőrőrsének járőrei december 25-én kora délután észlelték, hogy egy átányi lakatlan és részben már lebontott családi ház tetőszerkezetén három fiatal mászkál. A rendőrök a három férfit igazoltatták, akik elismerték, hogy az épület fagerendáiból próbáltak meg eltulajdonítani, így őket előállították a rendőrőrsre. A 21 éves, 18 éves és 16 éves átányi lakosok ellen lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Szintén hétfőn egy egri nő tett bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, miszerint a szemben lakó szomszédjai segítségért kiabálnak. A percek alatt a helyszínre érkező rendőrjárőröknek a házaspár elmondta, hogy egy ismeretlen férfi betört otthonukba és onnan egy táskába pakolta az ott talált értékeket, majd elmenekült, mivel cselekményében megzavarták.

Az egyenruhások a kapott személyleírás alapján, az egri buszpályaudvaron elfogták a 37 éves H. Péter kerecsendi lakost és előállították az Egri Rendőrkapitányságra, ahol ellene – őrizetbe vétele mellett – lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozó hatóság egyben előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában