debrecen, eger

2019.02.15. 20:00

Saját gyermekeit molesztálta a férfi: 11 év fegyház a büntetése

A 12 éves ­lányát nemi a­ktusra is kényszerítette.

Sz. Z.

Enyhítette a Debreceni Ítélőtábla két évvel a fegyházbüntetését annak a Heves megyei férfinak, akit első fokon 13 esztendei fegyházzal sújtott az Egri Törvényszék kiskorú veszélyeztetése, testi sértés, folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés és szexuális erőszak bűntette miatt. A héten hozott másodfokú döntésről Berényi Fórizs Ildikó, az ítélőtábla sajtószóvivője tájékoztatta a Heolt.

A bíróság a következő történeti tényállást állapította meg: I. I. vádlott élettársi kapcsolatából kilenc gyermek született, akiket véglegesen vagy átmenetileg a család jövedelmi helyzete, a szülőknek a gyermekek fejlődését és napi megélhetését veszélyeztető magatartása miatt a gyámhivatal kiemelt a családból. Ezután a négy legfiatalabbat védelembe vételük elrendelése mellett visszahelyezte a szülőkhöz.

Az is tényekhez tartozik, hogy a terhelt 2010 szeptembere és 2017 januárja között alkalmi munkákat végzett. Az azzal megkeresett pénzt nagy részét alkoholra költötte. Részegen pedig rendszeresen megverte a gyermekeit és az élettársát is. Arra is fény derült, hogy 2011 és 2014 között rendre odahívta magához az akkor 12 éves lányát és szexuálisan molesztálta, majd két év múlva már nemi aktusra is kényszerítette. A sértett 2016-ban többször elszökött otthonról, majd gyermekotthonba került.

A törvényszék tavaly októberben határozott a bűnügyben, az akkori ítélettel szemben a vádlott és védője a szankció enyhítéséért nyújtott be fellebbezést. Ezt követően került az eljárás a Debreceni Ítélőtáblára, amely jogerős másodfokú döntésében a vádlott szabadságvesztés-büntetését 11 évre enyhítette, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

Kezdőképünk illusztráció Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában